Bódog Tamást elküldték a DVTK-tól. Borítékolható volt. Ha manapság a fiatalabb generáció etalonedzői közül Dárdai Pál (Hertha) vagy Lőw Zsolt (Leipzig) irányította volna a diósgyőri futballcsapatot, akkor – a magyar edzőváltási átlagot alapul véve – velük is ugyanez történik. Na jó, talán (talán…) a nagy számok törvénye alapján egyikük a nemzetközi szinthez mérten harmatgyenge képességekkel rendelkező labdarúgókkal kicsivel tovább dolgozhatott volna, mint egy teljes bajnoki idény. Ebben a közegben megbukott már Bernd Storck (Eb-szereplés ide vagy oda), a kirúgás határán egyensúlyozva dolgozhat Michael Oenning (egyetemi oktatója a futballnak), sőt még a Ferencvárossal hazai szinten sikeres Thomas Doll (exklasszisjátékos) is megjegyezi olykor-olykor, hiába az eredményesség, az ösztönös tehetség, erős hiányérzete van a taktikai érettséget, erőnlétet, dinamikát, mentalitást illetően. A közös szál, hogy a nevezett szakemberek az általunk gyakran irigyelt profi világból, mi több, a modern kori világbajnokok garmadáját nevelő Németországból érkeztek, de mindig kiderül, hogy önmagában ez az „érkezés” az NB I-ben, illetve általában a magyar labdarúgásban nem elegendő a hosszan tartó csodatételre.
Persze miért is lenne?
A bódogi módszerek kapcsán már korábban is hümmöghettünk egy sort, hogy a profi fizetésért alkalmazott labdarúgóknak alap-állóképességi edzéseket kell (sőt muszáj!) tartani, a kudarc-, illetve sikertűrésük fejlesztése reményében csapatépítő tréningeken (lásd még nomád edzőtáborozás távol a játékkonzoloktól, mobiltelefonoktól) felszínre csalogatni a győzni akarás, azaz a küzdés érzését. S amikor a vereségpofonok idején eljön a tipikusan „magyarfocis” pillanat – a mindenségit neki, a játékos ezentúl a klubautó helyett járjon busszal –, az edző sorsa bevégeztetett: úgyis neki kell elsétálnia. A buszjegyet vásárló futballista ugyanis már másnap bekopogtathat (figyelem, feltételes mód!) a magyar klubvezető ajtaján, hogy főnök, másik trénerrel azért jobban menne…
Ugyanis ilyen egyszerű ez a történet: a sokat emlegetett Németországban fogcsikorgatva futballoznak, nálunk akkor is jajgatnak, ha kicsit focizni kell.