Egy nemes naplója – Sinkovics Gábor jegyzete

Becsukom a szemem.

És látom, ahogy Paul Breitner a félpályáról indulva végigvágtat a magyar térfélen, és a tizenegyespontról bődületesen nagy gólt lő a vetődő Rothermel Ádám kapujába. A közönség felállva, tisztelettudóan tapsol, és fejet hajt a nagyobb tudás előtt, látva Franz Beckenbauer tanári passzait, Günter Netzer látványos nyitásait, Uli Hoeness, Gerd Müller és Jupp Heynckes váratlan megoldásait. Hűvös márciusi este volt, amikor a nyugatnémet válogatott kettő nullára győzött a Népstadionban. És láttam azt is, ahogy Bálint László, az újonc csapzottan, fáradtan sétál le a gyepről.
Becsukom a szemem.

Látom, ahogy Zámbó Sándor vezetést szerez, ám az osztrákok nagyjából harmincezer szurkolójuk biztatásától kísérve fölénybe kerülnek a telt házas Népstadionban, és fordítanak. Aztán látom Bálint Lászlót is, ahogy odaáll a szabadrúgás mögé, és bevarrja a labdát Koncilia hálójába. Akkor már kihagyhatatlan a válogatottból az FTC védője, fotók, cikkek jelennek meg róla, és miközben az átlagember slamposan mászkál az utcán, és Pitralon arcszeszt használ, Bálint mindig elegáns és Givenchy parfümtől illatozik.

Akkor már Bárónak becézik.

Becsukom a szemem, és a film folytatódik, látom Bálint elementáris erejű szabadrúgását a zuhogó esőben a Népstadionban, a labda szinte beragad a hálótartó vas mögé, a Fradi négy nullára veri a Vasast. S az is itt van előttem, ahogy a Fradi 1975. május 14-én Bázelben kifut a zöld gyepre a Dinamo Kijev elleni KEK-döntőn, és Bálint nincs a csapatban, Pataki doktor helyettesíti – nincs és nagyon hiányzik.

És már be sem kell csuknom a szemem.

Mert nagyon is eleven a kép, ahogy Mészöly Kálmán kockás zakójában egyszer csak azt mondja a zsúfolt Népstadionban: „Keményen, határozottan, nincs izé…” Ő is riadt, akárcsak a publikum, pedig Bálint a norvégok elleni világbajnoki selejtezőn már a tizenkettedik percben Antonsen hálójába bombáz. Báró akkor már nagy sztár, szerepelt 1978-ban az argentínai világbajnokságon, és később ott van 1982-ben a spanyolországi vb-n is.

De látok mást is.

Egy másik osztrákok elleni mérkőzést, épp harminc évvel ezelőtt, mindössze nyolcezren vannak a Népstadionban, Bálint László technikai igazgatóként ül a válogatott kispadján, Ausztria pedig meg sem áll négy gólig. Fájó emlék, mint ahogy a kórházban töltött napok is, a súlyos szívműtét előtt, amikor azt mondta, „Azért fekszem itt, ebben az épületben, ebben a kerületben, hogy ha meg kell halnom, akkor a Ferencvárosban haljak meg.” Bálint László azóta jól van, és néha látom lovagolni a Szentendrei-szigeten. A férfi, aki játékosként hű maradt a Fradihoz, immár hetvenéves.

Báróként – nemesi cselekedet a javából.