NS: Lanzafame körül mindig történik valami; Dárdai-interjú – szombat

2017.11.03. 23:50
A Nemzeti Sport szombati számából ajánljuk.

• „Nem volt semmi különös” – ekként kommentálta lapunknak Dárdai Pál azt, hogy a csütörtöki Európa-liga-mérkőzésen pályára küldte legidősebb fiát, Pált, akit a sportág berkeiben Palkóként emlegetnek. A szakember tisztában van azzal, hogy ilyen esetben mindig lesznek, akik támadják az érintetteket, de a 18 éves játékos nem ajándékba kapta a lehetőséget. Ugyanakkor édesapja szerint még sokat kell erősödnie ahhoz, hogy szép karriert futhasson be a Bundesligában. Interjúnkból azt is megtudhatják, hogy megy az ifjú tehetségnek a játék a berliniek utánpótláscsapataiban.

• Két magyar együttes, a Szolnok és a Ferencváros csatázik az európai férfi vízilabda Szuperkupáért. A vidéki gárda a BL címvédője, míg a Fradi az Eurokupa nyerteseként érdemelte ki, hogy vízbe szállhasson a Komjádi uszodában. Páros interjúnkból kiderül, miként vélekedik az esélyekről és a riválisról a két szakvezető, Cseh Sándor és Varga Zsolt.

Davide Lanzafame körül mindig történik valami. A Bp. Honvéd csatára a legutóbbi fordulóban azzal vétette észre magát, hogy a kispesti gólt követően ippont érő mozdulattal vitte a fűre a találatot jegyző csapattársát, Gazdag Dánielt. Hogy mi volt a túláradó öröm oka, hogyan érzi magát az új vezetőedző, Erik van der Meer keze alatt, s miért is járt a közelmúltban a klub múzeumában, kiderül interjúnkból.

Gyenge Valéria Helsinkiben olimpiai bajnok lett a 400 méteres gyorsúszásban, és jó esélye volt rá, hogy négy évvel később Melbourne-ben is felálljon a dobogó tetejére. Az 1956-os játékokon azonban elmaradt a duplázás, de nem véletlenül: a magyarországi forradalmi események, illetve a szovjet bevonulás miatt már nem tudott a sportra összpontosítani. Végül nem is tért haza, s Kanadában lelt új hazára. Torontóban nyilatkozott lapunk főszerkesztőjének is.

Legfrissebb hírek

Marco Rossi jó hírrel ébresztette fel Csinger Márkot; Yvonne Turner a vb-részvételről

E-újság
18 órája

Lapaj fent játszik tovább – Tóth Anita emlékezik Dávid Sándorra

Egyéb egyéni
Tegnap, 11:17

A válogatott meghívót kapó Szűcs Kornél megtalálta a számításait a Vojvodinánál; Lipcsei Péternek a mostani a második látogatása Portugáliában az elmúlt 30 évben

E-újság
2026.03.17. 23:55

Makreckis: Egy álmom válna valóra a nyolc közé jutással; Per Johansson: Előbb győzzük le a Fradit, utána számolgatunk

E-újság
2026.03.16. 23:40

Liverpooli lábnyomok: itt az ideje Arne Slot távozásának?

Légiósok
2026.03.16. 13:41

Pécs, Berlin, Újpest: Dárdai Pál fél évszázados meséje

Labdarúgó NB I
2026.03.16. 06:57

Dárdai Pál 50 éves; Negyvenéves az 1986-os magyar–brazil

E-újság
2026.03.15. 23:30

Arne Slot: Kerkez Milos mindig agresszív a párharcokban; A vb-bronzérmes ellen sem lesz könnyű feladata a magyar női kosárválogatottnak

E-újság
2026.03.14. 00:03
Ezek is érdekelhetik