FTC: a tizedik fiatallal kötöttek profi szerződést

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.07.07. 16:41
A labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros a hivatalos honlapján jelentette be, hogy profi szerződést kötött Pergel Bencével, aki az előttünk álló szezont kölcsönben a másodosztályú Soroksárnál tölti Lipcsei Péter kezei alatt.

Pergel Bence Zalaegerszegen született 1998. szeptember 2-án. Ott kezdett el futballozni és onnan szerződött 2014-ben az MTK-hoz, a kék-fehéreknél első szezonjában rögtön két korosztályos bajnokságban, az U17-es és az U18-as csapatban is játszott, összesen 21 gólt szerzett. Eddigi legeredményesebb idényében, még 2013–2014-ben az U17 II. osztályában 38 találatig jutott. A Ferencvároshoz 2015-ben került, a legutóbbi két évadban összesen 24 góllal segítette az U19-es és az azóta megszűnt második csapatot.

A Fradi új felfedezettje lehet – az Újpestnek mesternégyest is lőtt!

2017 telén a BKV Előre elleni felkészülési mérkőzésen pedig lehetőséget kapott Thomas Dolltól, és bemutatkozhatott a Ferencváros első számú együttesében. A bizalmat meghálálva Pergel két gólt szerzett és egy gólpasszt is kiosztott, pénteken pedig profi szerződést kötöttek vele.

Pergel Derekas Zoltán, Novák Zsombor, Gera Dávid, Nagy Gábor, Mazzonetto Nicoló, Mazzonetto Alessio, Kundrák Norbert, Patik Márton és Vida Kristóf után a tizedik fiatal, aki profi kontraktust írt alá a zöld-fehéreknél.


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők:
Bőle Lukács (CSM Politehnica Iasi – Románia), Fernando Gorriarán (uruguayi, River Plate – Uruguay), Otigba Kenneth (magyar-nigériai, Heerenveen – Hollandia, legutóbb kölcsönben Kasimpasa – Törökország), Priskin Tamás (Slovan Bratislava – Szlovákia), Rui Pedro (portugál, CSZKA Szófia – Bulgária, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők*: Lovrencsics Balázs (Soroksár)
*A hivatalosan az FTC játékosának számító, de a Fradiban az NB I-ben nem szereplő, régóta az NB II-es Soroksárnál kölcsönben lévő játékosokat nem tüntettük fel, kivéve az FTC-hez csatlakozó Lovrencsics Balázst.
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek: Derekas Zoltán, Gera Dávid, Kundrák Norbert, Mazzonetto Alessio, Mazzonetto Nicoló, Nagy Gábor, Novák Zsombor, Patik Márton, Pergel Bence, Vida Kristóf
Kiszemeltek:
Távozók: Csilus Tamás (soroksári kölcsön után Nyíregyháza), Vladan Csukics (szerb, visszavonult), Emir Dilaver (osztrák, Lech Poznan – Lengyelország, szabadon igazolhatóként), Dragóner Filip (Nyíregyháza, kölcsön után végleg), Haris Attila (soroksári kölcsön után Balmazújváros), Oliver Hüsing (német, Hansa Rostock – Németország), Jova Levente (soroksári kölcsön után Nyíregyháza), Michal Nalepa (lengyel, Lechia Gdansk – Lengyelország, szabadon igazolhatóként), Radó András (Puskás Akadémia), Florian Trinks (német, Chemnitzer FC – Németország, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: Derekas Zoltán (Soroksár), Lakatos István (Soroksár)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Marco Djuricin (osztrák, Red Bull Salzburg – Ausztria), Kleinheisler László (Werder Bremen – Németország, onnan FK Asztana – Kazahsztán, kölcsönbe), Rju Szung Vu (dél-koreai, Bayer Leverkusen – Németország)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Bognár István (DVSC, Vasas)

Legfrissebb hírek

Lehoczki Bendegúz tehet Mindenről! – Zombori András jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Eladta legértékesebb játékosát a Ferencváros – hivatalos

Labdarúgó NB I
6 órája

Lenny Joseph a 15. percben sérült meg Felcsúton – videó

Labdarúgó NB I
8 órája

Fiatal labdarúgót igazolt az Újpest az MTK-tól

Labdarúgó NB I
10 órája

Babó Levente a 90. perc drámájáról: Méltatlan ez a helyzet a játékosokhoz és a szurkolókhoz

Labdarúgó NB I
18 órája

Kihagyott tizenegyes, de ferencvárosi öröm – a Puskás Akadémia–FTC meccs legjobb képei

Labdarúgó NB I
18 órája

A VAR-döntés után megőrizte előnyét az FTC, Lisztes góljával nyert Felcsúton

Labdarúgó NB I
2026.08.30. 20:55

Felcsúton sem adhat lejjebb a Fradi a lendületéből

Labdarúgó NB I
2026.08.30. 12:06