NB I: a Honvéd halasztást kért a BL-selejtező miatt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.06.29. 14:19
null
Eppel Mártonék egynapos halasztást kérnek a BL-selejtező miatt (Fotó: Dömötör Csaba)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Budapest Honvéd hivatalos honlapján közölte: egynapos halasztást kért az MLSZ-től a Haladás elleni hazai bajnoki meccsére. A kispestiek július 12-én (szerda, 19 óra) lépnek pályára a Hapoel Beer-Seva vendégeként a Bajnokok Ligája második selejtezőkörében, majd szombaton (július 15., 20.30) a Haladást fogadnák az NB I nyitó fordulójában. A Honvéd tulajdonosa azt kéri, hogy a kispesti együttes egy nappal később, azaz szombat helyett vasárnap játssza le a szombathelyiek elleni bajnokit.

 

„Izraelből visszatérő csapatunknak nem maradna elég ideje a pihenésre, ezért a Honvéd kérte az MLSZ-t, hogy a meccs egy nappal később, július 16-án, vasárnap kerüljön megrendezésre” – írja a honvedfc.hu.

Megkaptuk az első öt forduló sorolását és időpontjait, de nagyon reméljük, hogy kérésünknek eleget tesz az MLSZ elnöksége. Azt kértük, hogy ne július 15-én, szombaton játsszunk, mert akkor csak harminchat óra pihenés állna rendelkezésünkre Izraelből hazatérve. Tavaly ezt más csapatoknak az MLSZ megtette, gondolom, nekünk is meg fogja tenni, hiszen nem lehet, hogy csak egyes csapatoknak teszik ezt meg. Az MLSZ elnöksége sokszor kijelentette, hogy a magyar labdarúgás érdekeit képviseli, itt az idő, hogy képviselje” – mondta George F. Hemingway tulajdonos a Honvéd honlapjának.

A HONVÉD PROGRAMJA JÚLIUSBAN
BAJNOKOK LIGÁJA, 2. SELEJTEZŐKÖR, 1. MÉRKŐZÉS (JÚLIUS 12.)
19.00:
Hapoel Beer-Seva (izraeli)–Bp. Honvéd

NB I, 1. FORDULÓ, JÚLIUS 15.

20.30: Budapest Honvéd–Haladás (Tv: M4 Sport)

BAJNOKOK LIGÁJA, 2. SELEJTEZŐKÖR, VISSZAVÁGÓ (JÚLIUS 19.)
21.15: Bp. Honvéd–Hapoel Beer-Seva (izraeli)

NB I, 2. FORDULÓ, JÚLIUS 22.
18.00: DVTK–Budapest Honvéd (Tv: M4 Sport)

NB I, 3. FORDULÓ, JÚLIUS 29.
20.30: Budapest Honvéd–Balmazújváros (Tv: Duna World)

Legfrissebb hírek

Puskás–Suzuki-kupa: a Honvéd ikszelt a Juventusszal

Minden más foci
18 órája

Puskás–Suzuki-kupa: A Honvéd legyőzte a Panathinaikoszt

Minden más foci
2026.05.01. 19:32

PSK: a Honvéd legyőzte a Panathinaikoszt

Minden más foci
2026.05.01. 14:25

Női Magyar Kupa: három gólt lőtt a Honvédnak, hetedszer nyerte meg a sorozatot az FTC

Labdarúgó NB I
2026.04.29. 20:59

PSK: ötgólos meccsen kapott ki a Honvéd, iksz a Panathinaikosz–Juventus találkozón

Minden más foci
2026.04.29. 17:36

Puskás Akadémia–Real Madrid: fiúk és lányok is pályán

Minden más foci
2026.04.29. 08:43

A kiesés elől menekülő Soroksár pontot szerzett az élvonalba igyekvő Honvéd otthonában

Labdarúgó NB II
2026.04.27. 21:55

Magyar Kupa: nyilvánosságra hozták a döntő pontos időpontját

Labdarúgó NB I
2026.04.27. 14:35
Ezek is érdekelhetik