FTC: Szinte NB III-as színvonalú játékosokkal kellett dolgoznom – Détári

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.04.26. 17:28
A napokban ünnepelte 54. születésnapját Détári Lajos, akivel interjút készített a lokal.hu. A magyar válogatottban 61 alkalommal pályára lépő korábbi labdarúgó elárulta: mostanra messzire került a futballtól, távoli szemlélővé vált.

„Őszintén megmondom, igazi látnivalót nem vélek felfedezni a mai NB I-ben, meg aztán nincs kedvem ahhoz a macerához, ami a bejutáshoz kell, VIP-jegyért pedig senkinél sem fogok kilincselni – mondta Détári. – Kispestre azért van belépőm, és a régi szép időkre emlékezve kimegyek megnézni a Honvéd–Vidi meccset. Hátha újra bajnok lesz a Honvéd. Azonban jól elvagyok futball nélkül, bár az összefoglalókat azért megnézem, és néha leülök a tévé elé egy meccs kedvéért. De ilyenkor meg égnek áll a hajam, amikor látom, kik és miket beszélnek. Olyanok, akiket régen még nézőnek sem engedtek volna be a lelátóra, szóval most is beigazolódik a mondás, hogy aki nem ért hozzá, az tanítja. Ráadásul idegesít, hogy már másfél órával a sípszó előtt unalmas fecsegéssel töltik ki a műsoridőt.”Détári. – Kispestre azért van belépőm, és a régi szép időkre emlékezve kimegyek megnézni a Honvéd–Vidi meccset. Hátha újra bajnok lesz a Honvéd. Azonban jól elvagyok futball nélkül, bár az összefoglalókat azért megnézem, és néha leülök a tévé elé egy meccs kedvéért. De ilyenkor meg égnek áll a hajam, amikor látom, kik és miket beszélnek. Olyanok, akiket régen még nézőnek sem engedtek volna be a lelátóra, szóval most is beigazolódik a mondás, hogy aki nem ért hozzá, az tanítja. Ráadásul idegesít, hogy már másfél órával a sípszó előtt unalmas fecsegéssel töltik ki a műsoridőt.”

Détári korábban a Ferencvárosnál is dolgozott, erről az időszakáról is ejtett néhány szót.

„Amikor a Fradinál dirigáltam, szinte NB III-as színvonalú játékosokkal kellett dolgoznom. Most van pénz, van minden az Üllői úton, csak éppen az eredmény hiányzik.”

Legfrissebb hírek

Kihagyott tizenegyes, de ferencvárosi öröm – a Puskás Akadémia–FTC meccs legjobb képei

Labdarúgó NB I
11 perce

A VAR-döntés után megőrizte előnyét az FTC, Lisztes góljával nyert Felcsúton

Labdarúgó NB I
9 órája

Az ETO FC Kisvárdán is döntetlent játszott, továbbra is veretlen

Labdarúgó NB I
12 órája

Felcsúton sem adhat lejjebb a Fradi a lendületéből

Labdarúgó NB I
18 órája

Késik a régi dicsőség – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.08.29. 23:41

Angyalföldi örömmel pörgött fel, lila ünnepekkel folytatódott, szelfivel végződött – képeken az Újpest–Vasas bajnoki

Labdarúgó NB I
2026.08.29. 22:55

Vezetett a Vasas, de bő tíz perc alatt három góllal válaszolva nyert az Újpest

Labdarúgó NB I
2026.08.29. 21:22

Megszerezte idénybeli első győzelmét a Kispest, a ZTE a tabella utolsó helyére csúszott hátra

Labdarúgó NB I
2026.08.29. 18:55