Vasas: a fiatal védő hosszabbított, és a DVSC-hez került kölcsönbe

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.01.21. 12:43
null
Osváth Attila már a válogatottal is készülhetett (Fotó: Szabó Miklós)
A labdarúgó NB I-ben harmadik helyen telelő Vasas bejelentette, Osváth Attila 2019-ig meghosszabbította szerződését, s az idény végéig kölcsönbe a tizedik helyen álló DVSC-hez került.

 

Vancsa Miklós, a Vasas ügyvezető igazgatója a klub hivatalos honlapján azt mondta, az angyalföldi klub nem kért kölcsönvételi díjat a Debrecentől, csupán garanciát arra, hogy a 21 esztendős jobbhátvéd rendszeres játéklehetőséghez jut Leonel Pontes csapatában.

Osváth az ősszel három NB I-es bajnokin és egy Magyar Kupa-találkozón kapott lehetőséget Michael Oenning vezetőedzőtől. A korábban Bernd Storck szövetségi kapitány által a válogatott bő keretébe meghívott játékos a szezon végéig lesz a DVSC játékosa, a nyáron visszatér a Vasashoz, amellyel egy évvel meghosszabbította 2018-ban lejáró megállapodását.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A VASASNÁL
Érkezők:
Gaál Bálint (Haladás)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek: Farkas Máté (próbajáték)
Távozók:
Czvitkovics Péter (szabadon igazolható, felbontották a szerződését)
Kölcsönbe távozók: Osváth Attila (Vasas)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Berecz Zsombor
(SG Dynamo Dresden – Németország)

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A DEBRECENI VSC-NÉL
Érkezők:
Justin Mengolo (kameruni, szabadon igazolható, legutóbb Levszki Szófia – Bulgária)
Kölcsönbe érkezők: Osváth Attila
(Vasas)
Kölcsönből visszatérők: Barna Szabolcs (Nyíregyháza), Varga Kevin (Balmazújváros)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek: Csősz Richárd, Kerekes Krisztián, Koval Viktor, Nagy Kevin
Kiszemeltek: Bőle Lukács (CSM Politehnica Iasi – Románia), Frank Feltscher (venezuelai, szabadon igazolható, legutóbb AEL Limassol – Ciprus, próbajáték), Wilmar Jordán Gil (kolumbiai, CSZKA Szófia – Bulgária, szabadon igazolható, próbajáték)
Távozók: Balogh János, Ivan Bobko (ukrán, lejárt a szerződése), Geoffrey Castillion (holland), Ognjen Djelmic (bosnyák), Kuti Krisztián, Szakály Péter, Róbert Vittek (szlovák, lejárt a szerződése)
Kölcsönbe távozók: Mészáros Karol (szlovákiai, Haladás)
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:

Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek

A Szpari tizenegyesek után kiesett, a Paks öt, a DVTK három gólt szerezve jutott tovább a kupában

Labdarúgó NB I
20 órája

Nagy csatában, az utolsó pillanatban kikapott a Debrecen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
23 órája

Nagy erőssége lehet a DVSC-nek Víctor Camarasa

Labdarúgó NB I
2025.09.12. 09:17

Jelentős elitligás tapasztalattal rendelkező középpályást igazolt a DVSC

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 19:17

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
2025.09.10. 19:05

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
2025.09.10. 12:05

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2025.09.08. 12:49
Ezek is érdekelhetik