Debrecen: eldőlt, ki lett a Loki szépe – fotó, videó

2016.11.03. 13:04
null
Dudás Regina (középen) lett a Loki Szépe (Fotó: <a href="https://www.dvsc.hu/galeria/loki-szepe-donto-2016-20161102">dvsc.hu</a>)
A DVSC játékosaiból és vezetőiből összeállított zsűri szavazatai alapján 2016-ban Dudás Regina nyerte el a Loki Szépe címet – írja a klub hivatalos honlapja.

A döntőbizottságot a DVSC cégvezetője, Róka Géza, a kapusedző Erdélyi Miklós, a csapat egyik másodedzője, José María Pratas, illetve öt játékos, Szakály Péter, Holman Dávid, Tőzsér Dániel, Völgyi Dániel és Verpecz István alkotta.

A lányok két körben mutatták meg bájaikat, először utcai öltözetben álltak a zsűri elé, majd alkalmi ruhát öltöttek magukra. A zsűri tagjai a látvány mellett a lányok kisugárzását is pontozta.

A győztes végül a 20 éves Dudás Regina lett, ő kapta a legmagasabb pontszámot a zsűritől.

A döntőbe jutott tíz lány egyébként meghívót kapott a DVSC soron következő hazai mérkőzésére, a szombati Mezőkövesd elleni összecsapásra is, amelynek félidejében megkoronázzák a dobogós hölgyeket.

További fotók az eseményről ide kattintva tekinthetők meg.

Legfrissebb hírek

Demjén Patrik visszatér az MTK-hoz – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:03

Anyagi és szakmai okok miatt nem indul a Debrecen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.06.11. 15:43

A DVSC-től szerződtetett U-válogatott játékost a Vasas

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 12:25

MTK: aláírásra várják a fél éve eladott kapust, Kenesei is visszatér – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 10:16

DVSC: megvan az egyezség a Feyenoorddal, érkezik az U-válogatott játékos – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 09:36

A DVSC izraeli-magyar védőt szerződtetett

Labdarúgó NB I
2026.06.10. 17:22

NB I: több játékost is igazolt az MTK, a Fraditól ketten távoztak– körkép

Labdarúgó NB I
2026.06.09. 15:17

A DVSC szerződtette a DVTK fiatal középpályását – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.09. 10:17
Ezek is érdekelhetik