Paks: minden eredmény negatív, de egy vizsgálatra még várnak

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.02.16. 12:38
A Paksi FC ügyvezetője szerint nem volt kihatással a szakmai munkára, hogy a klub két munkatársánál bakteriális fertőzést diagnosztizáltak, aminek következtében a labdarúgócsapat nem tudta lejátszani az MTK Budapest elleni bajnoki mérkőzését a múlt szombaton.

Haraszti Zsolt kedden az MTI-nek elmondta, hogy a további megbetegedések elkerülése érdekében a klub összes alkalmazottja múlt pénteken laborvizsgálaton vett részt, minden eredmény negatív lett. Hozzátette, ugyan normál esetben ez elegendő lenne, de a biztonság érdekében egy második tesztet, egy speciális vérvizsgálatot is elvégeztek, ennek az eredménye hamarosan megérkezik.

Haraszti Zsolt megjegyezte, a szakmai munkára egyáltalán nem volt kihatással az eset, egy kisebb kihagyást követően folyamatosan zajlott a munka.

A Paksi FC az NB I 21. fordulójában szombaton a Debrecen vendége lesz.

 

Legfrissebb hírek

Batik gólja elég volt a Debrecennek a győzelemhez

Labdarúgó NB I
3 órája

NB I: öt év után várja az Újpest újra az élről a 2. fordulót

Labdarúgó NB I
11 órája

Ukrán védőt igazolt a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.28. 09:15

Hat gól született a Paks és az ETO bajnokiján

Labdarúgó NB I
2025.07.27. 19:58

Gundel-Takács büntetőt védett, majd hatalmasat hibázott, Bárány duplázott – ikszelt a ZTE a Lokival

Labdarúgó NB I
2025.07.26. 17:41

Szépe János a 2. örökrangadójára készül; Dénes Vilmos támadófutballt ígér

Labdarúgó NB I
2025.07.26. 10:39

Futballtörténeti meccsekkel indul a Fizz Liga

Labdarúgó NB I
2025.07.25. 14:34

Dzsudzsák Balázs szerződést hosszabbított a DVSC-vel

Labdarúgó NB I
2025.07.24. 15:54
Ezek is érdekelhetik