Haladás: koncert és tűzijáték a stadion búcsúztatóján

V. G.V. G.
2015.11.25. 07:57
Koncerttel, tűzijátékkal és győzelemmel búcsúztatná lebontásra váró Rohonci úti stadionját a Haladás. A klub vezetősége már javában dolgozik rajta, hogy minden tekintetben emlékezetessé tegye a december 12-i, Puskás Akadémia elleni bajnokit.
„Igyekszünk szurkolóinknak felejthetetlen élménnyel szolgálni, az ünnep azonban akkor lenne teljes, ha a csapat folytatná a jó szereplést” – mondta Tóth Miklós, a Haladás ügyvezetője.

Az együttes idén hátralévő négy bajnokiját hazai pályán játssza. A vezetőség ugyanakkor már a jövőre is gondol, és a keret megerősítésén töri a fejét: „Vannak még szabad helyek a keretben, keressük-kutatjuk azokat a játékosokat, akik a tavasszal a segítségünkre lehetnek. Nem újdonság, hogy nehéz olyan magyar labdarúgót szerződtetni, aki azonnali erősítést jelentene.”

Így lehetséges, hogy bár az NB III-as Tatabányáról érkeztek próbajátékosok a szombathelyiekhez, valamennyien légiósok. A szakmai stáb a ciprusi Jorgosz Pelajiaszt, valamint az argentin Sergio Aguerót teszteli a héten, majd adott esetben tárgyal az átigazolásukról.

„A ciprusi hátvéd és az argentin csatár is megállta a helyét a harmadosztályban – így Tóth Miklós. – Azért ajánlották őket a figyelmünkbe Tatabányáról, mert a teljesítményük és a tapasztalatuk alapján az élvonalban is kétségkívül jól teljesítenének.”
Legfrissebb hírek

„Voltak indokolatlan szigorításaink, amelyek feleslegesek voltak” – Csányi Sándor az MLSZ közgyűlésén

Magyar válogatott
Tegnap, 11:46

Orbán Viktor Brüsszelből üzent az MLSZ-közgyűlés résztvevőinek

Magyar válogatott
Tegnap, 10:22

Megszakította a Kisvárda elleni rossz sorozatát az Újpest

Labdarúgó NB I
2026.03.14. 16:28

A ZTE kivásárolta a Costa Rica-i légióst – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.03.13. 09:50

„Tudom, nagyképűen hangzik, hogy a tavasz bajnoka várja a bajnokot...” – Bódog Tamás a Puskás Akadémia legyőzése után

Labdarúgó NB I
2026.03.02. 08:51

Robbie Keane a Kazincbarcika elleni győzelemről: A Liverpool kevesebbet rotál a Fradinál – videó

Labdarúgó NB I
2026.03.01. 23:15

A hátrányból felálló ETO szerencsés góllal legyőzte az Újpestet

Labdarúgó NB I
2026.02.28. 21:23

A DVTK nem tudta legyőzni hazai pályán a ZTE-t, kieső helyen maradt

Labdarúgó NB I
2026.02.28. 18:53
Ezek is érdekelhetik