Videoton: Egervári segítője lett az utánpótlás-sportigazgató

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.10.01. 10:33
Kenyeres Imre lett a labdarúgó NB I-ben szereplő Videoton utánpótlásának sportigazgatója.

Kenyeres Imre Egervári Sándor szövetségi kapitány segítőjeként a magyar válogatott másodedzője volt 2010 és 2013 között, legutóbb pedig a Puskás Akadémia utánpótláscsapatait felügyelte szekcióvezetőként.

„Néhány héttel ezelőtt kaptam a felkérést a Viditől, amely óriási megtiszteltetés számomra, ugyanakkor hatalmas felelősség is, hiszen egy ilyen nagy múltú klubnak az utánpótlását vezetni mindenképpen nehéz feladat – mondta Kenyeres a vidi.hu-nak. – Tele vagyok energiával, és tudom, hogy azokat a tapasztalatokat, amelyeket az előző évtizedekben szereztem, képes leszek átadni.”

„Tisztában vagyok azzal, hogy jól működő rendszerbe lépek be, de ebben is képes leszek megtalálni azokat a pontokat, ahol javítani, finomítani lehet, illetve el tudjuk érni azt a célt, hogy a Vidi utánpótlása ismét a régi, dicsőséges fényében tündököljön.”

Kovács Zoltán sportigazgató szerint Kenyeres Imre legfontosabb feladata az lesz, hogy újra felvirágoztassa Székesfehérvár labdarúgó-utánpótlását.

„Idén nyártól ismét önálló utánpótlással rendelkezik klubunk, mi pedig szeretnénk olyan nevelőmunkát folytatni, amire joggal lehet ismét büszke Székesfehérvár – mondta Kovács Zoltán. – Fontos célként kell meghatározni, hogy olyan játékosokat neveljen ki a Vidi utánpótlása, akikre a későbbiekben az első csapat is számíthat. Egy ilyen méretű városban, és egy ilyen komoly hagyományú klubnál igenis elvárható, hogy évről évre egy-egy játékos bekopogtasson a felnőttcsapat ajtaján, illetve ott meg is állja a helyét meghatározó labdarúgóként.”

„Az is nagyon fontos, hogy olyan edzők foglalkozzanak a gyerekekkel, akikre felnézhetnek pótszülőként is, hiszen egy edző a mai felgyorsult világban többet van a rábízott labdarúgó-palántákkal, mint a gyerekek a saját szüleikkel, ezért nagyon fontos, hogy milyen emberek, milyen edzők foglalkoznak a gyerekekkel naponta több órát.”

 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik