FTC: Doll Magyarországon „végre újra boldog”

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.10.12. 12:35
null
Doll megtalálta a számítását Magyarországon (Fotó: Szabó Miklós, archív)
Thomas Doll, a Ferencváros labdarúgócsapatának vezetőedzője egy lapinterjúban azt mondta: legboldogabb időszakát éli azóta, hogy a Hamburger SV trénere volt.

„Végre újra boldog edző vagyok" – jelentette ki a 49 éves német szakember a Kickernek nyilatkozva. Doll elárulta, hogy a török Genclerbirliginél és a szaúdi al-Hilalnál dolgozva néha nem tudott eléggé fókuszálni.

„Mindig, amikor az interneten azt olvastam, hogy szóba került a nevem valamelyik Bundesliga egyes vagy kettes klubnál, ott ültem becsomagolt bőröndökkel" – fogalmazott.

Most azonban már nem attól függ a jó közérzete, hogy kap-e ajánlatot Németországból – tette hozzá.

„Nagyon jól vagyok, szeretem a budapesti mentalitást. És sportszakmai céljaim is vannak" – fogalmazott Thomas Doll, akinek irányításával a Ferencváros 11 forduló után veretlenül, 13 pontos előnnyel vezeti az NB I tabelláját.

A játékosként 18-szoros német válogatott szakember edzői pályafutását a Hamburgban kezdte, 2002-től a tartalékcsapatot irányította, két évvel később vette át az első gárdát, amellyel első szezonjában kiharcolta az Intertotó-kupában való indulást, és meg is nyerte a sorozatot. Ennek köszönhetően a Hamburg részt vehetett az UEFA-kupában, amelyben a nyolcaddöntőig jutott.

A 2007–2008-as szezonban kinevezték a Borussia Dortmund élére, amelyet a Német Kupa döntőjébe vezetett, majd később a Genclerbirligi és az al-Hilal csapatánál dolgozott. Az FTC vezetőedzői posztjára 2013 decemberében nevezték ki.

A Kicker magazin 2005-ben Dollt választotta az év emberének, ebben a szezonban ugyanis látványos és roppant eredményes, a Bundesligában szinte példátlan fejlődésen ment keresztül keze alatt a Hamburg.

Legfrissebb hírek

Karába János hatalmas gólján az angolok is csak álmélkodtak

Népsport
2025.06.16. 07:22

A pólóvilág tetején – Ballai Attila publicisztikája

Vízilabda
2025.06.06. 23:52

BL-címvédéssel tette igazán feledhetetlenné az idényét a Ferencváros!

Vízilabda
2025.06.01. 22:45

Robbie Keane „elázott”, pezsgőfürdőt kapott a Fradi játékosaitól

Labdarúgó NB I
2025.05.25. 07:51

Simán nyert a Fradi a Fehérvár ellen, és egy lépésre van a bajnoki címtől

Labdarúgó NB I
2025.05.18. 21:23

Ferencváros: Romao már a műtéten is túl van – a brazil játékos a közösségi oldalán üzent

Labdarúgó NB I
2025.05.11. 13:56

Női kézilabda: visszavonul a Ferencváros korábbi holland játékosa – hivatalos

Kézilabda
2025.05.06. 15:24

Hajnal Tamás: A Ferencvárosnak győztes DNS-e van

Labdarúgó NB I
2025.04.29. 16:09
Ezek is érdekelhetik