MTK: jó üzletet kötöttek a Sionnal, és Mervó is jól járt

Vágólapra másolva!
2015.09.10. 20:54
Mint arról beszámoltunk, Mervó Bence, a labdarúgó NB I-ben szereplő MTK támadója a Vanczák Vilmost is foglalkoztató Sionnál folytatja a pályafutását, de mivel az átigazolási időszak lejárta után váltott klubot, csak januárban mutatkozhat be a svájci csapatban. A klubváltás hátteréről Domonyai Lászlót, az MTK klubigazgatóját kérdeztük, aki elárulta, az üzlet megkötésével az MTK és Mervó is jól járt.

„Az MTK és a Sion között már az augusztus 31-i átigazolási határidő lejárta előtt megszületett az egyezség, de Bence az utánpótlás-válogatott Eb-selejtezője miatt nem tudott elutazni orvosi vizsgálatra a svájci klubhoz. Erre csak a napokban került sor, így most írhatta alá a szerződését. A két klub hiába egyezett meg időben, a svájci szabályok értelmében a tavaszi szezontól szerepelhet a Sionban” – mondta a Nemzeti Sport Online megkeresésére Domonyai László, aki hozzátette, az MTK eladta a játékost, tehát pénzt kapott érte.

A budapesti együttes jó üzletet kötött Mervóval, hiszen a nyáron szabadon igazolható játékosként szerződtette, most pedig átigazolási díj ellenében adta el a Sionnak.

„A nyáron olyan megállapodást kötöttünk Bencével, hogy kapcsolatainkon keresztül próbálunk neki mi is segíteni abban, hogy külföldre szerződjön. Amennyiben ez nem sikerült volna, akkor nálunk futballozott volna az ősszel” – tette hozzá az MTK klubigazgatója.

Az U20-as világbajnokság ezüstcipőse négyéves szerződést kötött a Sionnal, melynél a 99-es mezt kapta.

Legfrissebb hírek

A Ferencváros dolgozik Lisztes kölcsönvételén – sajtóhír

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:45

Az NB I-ben csökken a légiósok aránya, de a bajnokság becsült értéke is

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 16:58

Távozott a Kisvárda szerb támadója

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 14:56

Megint igazolt a Fradi, újabb spanyol Debrecenben, változások az MTK-nál – körkép

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 13:00

Légiósok: lengyel klub jelentkezett be a magyar szélsőért

Légiósok
2025.07.30. 09:16

A KTE alapembere az NB I-be igazolna, de jelenleg csak a vármegyei bajnokságra készülhet

Labdarúgó NB II
2025.07.29. 11:27

DVSC: hamarosan érkezik a svájci csatár, Dejan Djokic

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 08:05

Ismét légiósnak állhat a Salzburgban nevelkedő középpályás – NS-infó

Labdarúgó NB II
2025.07.28. 15:49
Ezek is érdekelhetik