Haladás: A tizedik megbeszélés után feladtam – Mészöly Radóról

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.07.14. 19:33
Mint arról beszámoltunk, a labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencvárosban folytatja pályafutását a Haladástól távozó Radó András. A szombathelyi együttes ügyvezető igazgatója, Tóth Miklós klubja hivatalos honlapjának elmondta, sokszor több órán keresztül próbálták meggyőzni Radót a maradásról, de a támadó mindenképpen távozni akart.

„András már tavaly nyáron menni akart, akkor nem engedtük el. Januárban ugyanez volt a helyzet, de megkértük, segítsen, hogy bent maradjon a csapat. Most sem akartuk elengedni, sokszor több órán át tárgyaltunk vele, kedvező jövőképet vázoltunk fel előtte, ám kijelentette, mindenképpen váltani szeretne. Hogy mennyit kaptunk érte, nem publikus” – mondta Tóth Miklós, a Haladás ügyvezető igazgatója a haladas.hu-nak.Tóth Miklós, a Haladás ügyvezető igazgatója a haladas.hu-nak.

„A támadójátékunk egyik meghatározó futballistája távozott. Többször is beszéltem vele, hangsúlyoztam, hogy fontos játékosom, kértem, maradjon még, ősszel felépítjük, és akkor decemberben nem magyar, hanem külföldi csapatot célozhat meg. Arra is emlékeztettem, hogy a szakmai stábunk érkeztével gólerősebbé vált a játéka, és ez tovább javulhat. A tizedik megbeszélés után aztán feladtam, beláttam, hogy szinte reménytelen itt tartani. Sem nekem, sem a vezetőknek nem sikerült meggyőzniük. Ha ennyire menni akar, nincs mit tenni” – fejtette ki Mészöly Géza, a szombathelyi együttes vezetőedzője.

A sors iróniája, hogy az NB I első fordulójában Radó korábbi csapata jelenlegi együttesét, a Ferencvárost fogadja. A futballista elárulta, nagyon szeretne pályára lépni a Rohonci úton, de ha gólt szerez, nem rendez nagy ünneplést.

Legfrissebb hírek

Abu Fani a Crvena zvezdánál folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
7 órája

Új szerződést kínáltak neki, mégis távozik az albán védő Nyíregyházáról

Labdarúgó NB I
19 órája

NB II: sok távozó a DVTK-nál, a Vidinél, Csákváron és Kécskén, a Kecskemét már öt játékost szerződtetett – átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2026.06.12. 13:57

Az FTC felszabadultan játszva mutatná meg a női vízilabda BL-döntőben, hogy mire képes igazán

Vízilabda
2026.06.12. 09:54

A Ferencváros 17 éves csatárral kötött szerződést

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 12:47

A DVSC-től szerződtetett U-válogatott játékost a Vasas

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 12:25

Nyíregyháza: Muhamed Tijani visszatér Prágába – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 11:30

Közel az egyezség az Újpest és a Puskás Akadémia között – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 10:58
Ezek is érdekelhetik