FTC: Azért még össze kell szoknom a többiekkel – Radó

2015.07.20. 08:31
Épp volt klubja, a Haladás ellen – ráadásul Szombathelyen – mutatkozott be a vendégként 2–0-s győzelmet arató Ferencváros labdarúgócsapatában a közelmúltban szerződtetett Radó András. A kispadról az 59. percben beszálló támadó a FradiMédiának nyilatkozva elmondta: úgy érzi, jól sikerült a bemutatkozása.
„Jól éreztem magam a pályán, nagyon örülök, hogy bemutatkozhattam a Ferencvárosban – mondta a futballista. – Azt gondolom, hogy nem szálltam be rosszul, de azért tudok ennél jobban is játszani. Az volt a lényeg, hogy be tudjak állni, és nagyon örülök annak, hogy sikerült.”Az egykori Haladás-játékos felemás fogadtatásban részesült Szombathelyen, de ez nem lepte meg.„Van, aki jobban kedvel, van, aki nyilván nem. De egy profi sportolónak ezzel együtt kell élni, nem volt ezzel gond. Nagyjából fel tudtam venni a játék ritmusát, ami nem volt egyszerű, hiszen a Haladás is támadott. Sokat kellett védekezni, közben azért a támadásokból is kivettük a részünket. Azt gondolom, hogy ez elsőnek mindenképpen jó volt. Azért még össze kell szoknom a többiekkel, hiszen négy napja vagyok a csapattal, de ahogy az idő telik, majd egyre jobban megismerjük egymást és összeérik a játékunk.”
Legfrissebb hírek

Thomas Doll: A nagyok maradnak a torna végére, a németek is esélyesek

Foci vb 2026
42 perce

Abu Fani a Crvena zvezdánál folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
13 órája

Az FTC felszabadultan játszva mutatná meg a női vízilabda BL-döntőben, hogy mire képes igazán

Vízilabda
2026.06.12. 09:54

A Ferencváros 17 éves csatárral kötött szerződést

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 12:47

Gróf Dávid: Ez a fejezet lezárult, meglátjuk, merre visz az élet

Labdarúgó NB I
2026.06.10. 11:18

NB I: több játékost is igazolt az MTK, a Fraditól ketten távoztak– körkép

Labdarúgó NB I
2026.06.09. 15:17

Népsport: amikor a Ferencvárosnak jó volt az egy pont…

Népsport
2026.06.09. 10:33

Ajánlatot kapott a Ferencváros Makreckisért – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.06.09. 10:15
Ezek is érdekelhetik