Ligakupa: Doll szenvedett; megdicsérte a riportert

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.05.27. 19:42
A Budapest Honvéd egy góllal legyőzte a Ferencvárost a Ligakupa elődöntőjének visszavágóján, de így is az első mérkőzésen 3–0-ra nyerő zöld-fehérek jutottak tovább. A mérkőzés után Thomas Doll, a Fradi vezetőedzője jó hangulatban nyilatkozott, de inkább csak kínjában nevetett…

„Szenvedés volt végignézni ezt a találkozót – mondta Doll, majd kifejezte gratulációját a Sport Televízió riporterének, hogy a mérkőzés végéig ott maradt. – Olyan játékosok kaptak lehetőséget, akik korábban kevesebbet játszottak, de nem tudtak bizonyítani. A fiatalok? Ők sem. Hogy mit lehet levonni következtetésként a mérkőzés kapcsán? Semmit.”Doll, majd kifejezte gratulációját a Sport Televízió riporterének, hogy a mérkőzés végéig ott maradt. – Olyan játékosok kaptak lehetőséget, akik korábban kevesebbet játszottak, de nem tudtak bizonyítani. A fiatalok? Ők sem. Hogy mit lehet levonni következtetésként a mérkőzés kapcsán? Semmit.”

„Arra volt jó a mérkőzés hogy a fiatalok tanulhassák, mennyire kell agresszívnak lenniük – mondta Marco Rossi, a Budapest Honvéd vezetőedzője. – Ha egy kicsivel többet mutatnak, gólokat lőhettünk volna, így azonban nem sikerült. Most az a fontos, hogy a Lombard Pápa ellen kiharcoljuk a bentmaradást, a jövővel nem szeretnék foglalkozni. Az látszik, hogy a Honvéd akadémiáján több tehetség van, akiket lehet alkalmazni.”

Legfrissebb hírek

A Ferencváros játékosa megérkezett Debrecenbe – NS-infó

Labdarúgó NB I
8 órája

Matheus Saldanha és Botka Endre lehet a nyár nyertese

Labdarúgó NB I
11 órája

Hat távozót jelentett be a Ferencváros jégkorongcsapata

Jégkorong
Tegnap, 14:35

Gyász: elhunyt a Honvéd és a ZTE egykori labdarúgója

Labdarúgó NB I
Tegnap, 14:17

Ír középpályás a Fradinál, portugál szélső Újpesten – körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:39

A Fradi Saldanha és Traoré nélkül utazik edzőtáborba

Labdarúgó NB I
2025.07.06. 21:47

Championship: ezek a csapatok keresik Kosznovszkyt, 500 ezer font kevés lesz – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.07.06. 18:14

A Werdernél továbbra sem kérnek a Fradinak kölcsönadott Keitából

Labdarúgó NB I
2025.07.06. 13:11
Ezek is érdekelhetik