A Győr 2006 óta először kapott ki az MTK vendégeként az NB I-ben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.04.18. 13:55
null
Dragan Vukmir (balra) és Koltai Tamás is összecsapott az MTK–ETO bajnokin (Fotó: Veres Viktor)
Az MTK Budapest 2–1-re nyert a Győri ETO FC ellen a labdarúgó NB I 24. fordulójában. A fővárosiak ezt megelőzően legutóbb 2006 novemberében tudtak pályaválasztóként nyerni a Rába-partiak ellen az élvonalban.

NB I
24. FORDULÓ

MTK Budapest–Győri ETO FC 2–1 (Pölöskei 29., Csiki 60., ill. Priskin 34.)

Az MTK kezdte aktívabban a mérkőzést, a kilencedik percben Baki Ákos járt közel a gólhoz (fejesét követően Lubos Kamenár akkora lendülettel zuhant be a kapuba, hogy az egyik hálótartó vas kidőlt a helyéből). Két perccel később Kanta József megsérült, majd Torghelle Sándor beadásából Horváth Zsolt szerzett gólt fejjel, de előtte Torghelle az alapvonalon túlról kanyarította be a labdát, így nem adta meg a gólt a játékvezető.

A félidő második részében is a hazaiak voltak veszélyesebbek kapura; Vadnai Dániel ziccere ugyan még kimaradt, de aztán Pölöskei Zsolt szabadrúgásból szerzett remek találatot (1–0). Öt perccel később viszont váratlanul jött a válasz: Priskin Tamást szöktették a jobb oldalon (középen Dragan Vukmir ragadt be), aki öt méterről, nagy erővel rúgta ki a hosszú felső sarkot. 1–1

A szünet előtt fordíthatott is volna az ETO, előbb Windecker József közeli fejese akadt el Vadnaiban (a vendégek kezezést reklamáltak, ám nem kaptak büntetőt), majd Luis Ibánez jobb oldali szöglete kötött ki volna a jobb felső sarokban, ha Hegedüs Lajos nincs résen.

A 60. percben újra előnybe kerültek a vendéglátók: Pölöskei indítása után Torghelle fordult le szépen a védőjéről, beadása után előbb Horváth Zsolt, majd Thian lőtt kapura, az elsőt Kamenár védte, a második kísérletnél a labda az egyik védőről Csiki Norbert elé pattant, aki négy méterről a kapuba lőtt. 2–1

Újabb gól már nem született, az MTK 2006 novembere óta először tudta pályaválasztóként legyőzni a győrieket a magyar élvonalban (akkor 1–0-ra nyertek a kék-fehérek).

EDZŐI NYILATKOZATOK

„Nagyot hibáztunk az MTK második gólja előtt, de egyenrangú partnerei voltunk a hazaiaknak. Jó a csapatom, de nehéz a helyzetünk, mint köztudott, és fejben sem vagyunk a csúcson. Rudolf Gergely játékára nem számítok a továbbiakban, mert a bajban csak olyan játékosokra van szükségem, akik teljes intenzitással tudnak küzdeni az ETO sikeréért" – mondta Miriuta László, a Győri ETO vezetőedzője a meccs után.

„Kantát nagyon nehezen pótoltuk, aki reméljük nem dől ki most hosszabb időre. A szél befolyásolta a játékot, ami hol nekünk, hol az ETO-nak kedvezett. Változatos mérkőzést vívtunk, nem nyertünk érdemtelenül. Küzdünk tovább a dobogós helyekért. Amennyiben sikerül nemzetközi kupában indulnunk, igyekezni fogunk tovább javítani a keretünket, amelynek már most is erősek az alapjai" – idézi Garami József meccs utáni értékelését az MTK hivatalos Facebook-oldala.

AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC 23 18 4 1 54–8 +46 58
2. Ferencvárosi TC 24 15 5 4 39–16 +23 50
3. MTK Budapest 24 16 1 7 35–22 +13 49
4. DVSC-Teva 24 13 6 5 32–15 +17 45
5. Paksi FC 24 11 7 6 36–24 +12 40
6. Kecskeméti TE 24 10 6 8 29–28 +1 36
7. Diósgyőri VTK 23 9 8 6 33–28 +5 35
8. Puskás Akadémia FC 24 9 5 10 26–28 –2 32
9. Újpest FC 23 7 9 7 19–21 –2 30
10. Győri ETO FC 24 7 8 9 33–32 +1 29
11. Nyíregyháza Spartacus FC 24 7 5 12 25–36 –11 26
12. Pécsi MFC 24 5 6 13 24–41 –17 21
13. Budapest Honvéd 24 4 7 13 20–33 –13 19
14. Szombathelyi Haladás 24 5 3 16 15–41 –26 18
15. Lombard Pápa FC 23 4 6 13 11–37 –26 18
16. Dunaújváros PASE 24 4 6 14 20–41 –21 17
* Dunaújváros PASE csapatától 1 pont levonva
LABDARÚGÓ NB I, 24. FORDULÓ
IdőpontMérkőzés (Tv)Játékvezető
Április 17., péntek
19.00
Nyíregyháza Spartacus–Kecskeméti TE 1–1 Farkas Ádám
Április 18., szombat
14.00
MTK Budapest–Győri ETO FC 2–1 Solymosi Péter
16.00
Szombathelyi Haladás–Ferencváros 0–3
Szabó Zsolt
18.30
Pécsi MFC–Budapest Honvéd 2–1
Bognár Tamás
18.30
Dunaújváros PASE–Puskás Akadémia FC 2–3
Fábián Mihály
18.30
Debreceni VSC–Paksi FC 2–0
Pintér Csaba
Április 19., vasárnap
14.00
Diósgyőri VTK–Videoton FC (Duna World)
Iványi Zoltán
18.30
Újpest FC–Lombard Pápa (Sport2)
Erdős József
A bajnokság állását itt tekintheti meg!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik