DVTK: Szivics megbánta, hogy nem távozott a télen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.04.28. 09:40
null
Szivics szerint ha a télen elmegy, most mindenkinek <br />jobb lenne Miskolcon (Fotó: Szabó Miklós)
A DVTK labdarúgócsapatának szezon végén távozó vezetőedzője, Tomiszlav Szivics a Nemzeti Sportnak elmondta: megbánta, hogy a télen nem fogadta el Kínából érkezett ajánlatát. A szakvezető már most is kapott megkereséseket, hiszen az idény végén szabadon szerződtethetővé válik.

„Vannak érdeklődők, de ugye megértik, ha erről egyelőre nem beszélek. Hogy megbántam-e, amiért a télen nem váltottam? Igen” – mondta Szivics a Nemzeti Sportnak, majd így folytatta.

„Elszegődhettem volna Kínába edzőnek, kár, hogy nem mentem, most mindenkinek jobb lenne Miskolcon. De azt éreztem, be kell fejeznem az elkezdett munkát. Pedig azután, hogy láttam, két belső védőm marad a tavaszra – ami mégiscsak komolytalan –, az első gondolatom az volt, hogy távoznom kell. Hibáztam. Azt sajnálom még, hogy nem kaptam legalább néhány percet, pedig ha tudok a tulajdonos úrral beszélni, szerintem elkerülhettük volna a jelen helyzetet.”

A szakember ugyanakkor elismerte, az ő hibája is a pocsék tavaszi szereplés – a DVTK egyedüli csapatként nyeretlen a 2015-ös fordulókban, a diósgyőriek a klubhonlap összesítése szerint harmincegy éve nem mutattak be a mostanihoz hasonló mélyrepülést.

„Nem szabad két belső védővel nekimenni a bajnokságnak. Persze elismerem, én is hibás vagyok, sosem hárítanám át a felelősséget. Ugyanannyira az én hibám is a rossz szereplés, mint bárki másé a klubban. Csak éppen belekényszerítettek a hibába. És tudom, hogy a játékosokat is bántja az eredménytelenség, akarnak ők, néha közel is voltak ahhoz, hogy győztesen hagyják el a pályát, de önbizalom nélkül elszáll a hit is. A baj nem jár egyedül” – így Szivics.

AZ IGAZOLNI KÍVÁNT JÁTÉKOSOK NEVEI MÁR MEGVANNAK, AZ EDZŐT KERESIK – A NEMZETI SPORT KEDDI SZÁMÁBAN ÁRKI GÁBOR SPORTIGAZGATÓ IS BESZÉL A DIÓSGYŐRBEN KIALAKULT HELYZETRŐL.

Legfrissebb hírek

Hahn duplázott, magabiztos diósgyőri győzelmével bronzérmes a Paks

Labdarúgó NB I
2026.05.16. 19:06

Nagy eredmény lenne Pakson egymás után a harmadik dobogós hely

Labdarúgó NB I
2026.05.16. 08:14

Az ETO megakadályozhatja, hogy a Fradi 100 éve nem látott sorozatot állítson be

Labdarúgó NB I
2026.05.15. 13:18

Női kosárlabda NB I: két légiós távozik az ezüstérmes DVTK-tól

Kosárlabda
2026.05.12. 17:17

Nem fellebbez a DVTK, nem lesznek hazai drukkerek a stadionban az idényzárón

Labdarúgó NB I
2026.05.08. 12:56

Diósgyőrben tűnt fel – a Fehérvár elcserélheti a ZTE-vel

Labdarúgó NB I
2026.05.07. 12:23

Célegyenesben az ETO! A DVTK-t kiütő győriek akár már vasárnap bajnokok lehetnek

Labdarúgó NB I
2026.05.02. 21:04

Ha az Újpest bő 10 év után újra legyőzi a Fradit, már vasárnap bajnok lehet az ETO

Labdarúgó NB I
2026.05.01. 12:44
Ezek is érdekelhetik