Haladás: Dudás Ádám játékára még várni kell

Vágólapra másolva!
2015.02.24. 11:18
A januárban a Győri ETO labdarúgócsapatától másfél évre szerződtetett Dudás Ádám a Haladásban még nem mutathatta meg, mit tud, és erre néhány hetet még biztosan várni kell.

A korosztályos válogatott futballista a novemberi korrekciós műtétjét követően igyekszik újra felépíteni magát. A 26 éves Dudás Ádám reméli, már csak néhány hét, és bemutatkozhat új csapatában.

„Novemberben volt a korábbi sérülésemből eredő korrekciós műtétem, amikor kivettek a térdemből egy régebben beültetett fémet, és ki is tisztították a térdem – mondta Dudás a Haladás hivatalos honlapjának. – Ezzel nem is volt probléma, viszont összeesett a combizmom, és január óta azon dolgozok, hogy ezt megerősítsem. Emellett persze a térdemet is igyekszem terhelni. Sajnos nem tudok a csapattal készülni, külön edzek, van egy erőnléti edzőm, akit még hét éve, a keresztszalagműtétem után ismertem meg, és azóta is gyakran felkeresem. Az utóbbi időben is az ő segítségével készülök, van, amikor úszni megyek, vagy futni, de a legtöbb időt erőnléti edzésekkel töltöm.”

„A törökországi edzőtáborban kétszer-háromszor ugyan edzettem a többiekkel, de jobbnak láttam, ha még nem erőltetem túl a térdemet. Olaszországba már el sem utaztam, bölcsebbnek tűnt itthon készülnöm. Semmit sem szeretnék elkapkodni, megvárom, amíg teljesen felépülök. Annak semmi értelme, ha csak félig egészségesen játékra jelentkezem.”

Ezzel sem magamnak, sem a csapatnak nem segítek. Úgy számolom, egy-két hét múlva már bekapcsolódhatok az edzésekbe – legalábbis megpróbálkozom vele, aztán meglátjuk, hogy reagál a térdem. Egyelőre csak óvatosan terhelhetem. Természetesen zavar, hogy nem futballozhatok, hiszen új csapatba kerültem, nyilván játszani, bizonyítani szeretnék. Tudom, hogy nem lesz egyszerű bekerülni a kezdőbe, hiszen a már meglévő jó játékosok mellé télen újabb remek futballisták érkeztek. Az is egyértelmű, hogy jó állapotban van az együttes, de bízom magamban, képes vagyok rá, hogy bejátsszam magam a csapatba. Ami a Haladás tavaszi esélyeit illeti, a kiesésről nem beszélünk, már csak azért sem, mert kizárt, hogy búcsúzzunk az NB I-től. Noha a tizenötödik helyen állunk, a csapat annyira összekovácsolódott, és van annyira erős, hogy bent maradjon. Ez a minimális elvárás. De hiszem, hogy a mostani helyezésünknél jóval feljebb végzünk – egyszerűen hinni kell, hogy meg tudjuk csinálni” – tette hozzá Dudás.

A Haladásban az első tavaszi fordulót biztosan kihagyja a bokasérüléssel bajlódó olasz csatár, Tommaso Rocchi is. A szombathelyiek szombaton a DVTK-t fogadják.

LABDARÚGÓ NB I, 18. FORDULÓ
Időpont Mérkőzés (Tv) Játékvezető
Február 27., péntek
19.00 MTK Budapest–Paksi FC (Tv: Duna TV) Andó-Szabó Sándor
Február 28., szombat
14.00 Szombathelyi Haladás–Diósgyőri VTK (Tv: Duna TV) Szabó Zsolt
16.00 Puskás Akadémia FC–Debreceni VSC-Teva (Tv: Sport 1) Pintér Csaba
16.00 Nyíregyháza Spartacus–Budapest Honvéd Bognár Tamás
16.00 Kecskeméti TE–Lombard Pápa Erdős József
18.30 Újpest FC–Pécsi MFC (Tv: Sport 1) Fábián Mihály
Március 1., vasárnap
16.30 Győri ETO FC–Videoton (Tv: Duna TV) Farkas Ádám
18.30 Dunaújváros PASE–Ferencváros (Tv: Sport 2) Solymosi Péter

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik