DVSC: Sándor Tamás fia debütált, Dombinak furcsa volt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.09.03. 11:25
Kedden a Debrecenben a Szeged elleni Ligakupa-mérkőzésen (1–1) bemutatkozott az első csapatban ifjabb Sándor Tamás, akinek édesapja legenda lett a hajdúsági klubnál. Dombi Tibor számára furcsa volt, hogy immár jó barátja fiával játszott együtt.

„Tomit gyerekkora óta ismerem, olyan fotóim is vannak, amikor még pici volt és fogom a kezemben, most pedig együtt focizom vele – idézte a dvsc.hu Dombi Tibort. – Együtt edzünk már két és fél hónapja, tehát már megszoktam, de az első napokban furcsa érzés volt, hogy nem Tobéval, hanem a fiával vagyok egy együttesben. Több korábbi csapattársam gyerekét »kipipáltam« már, hiszen Szatmári Csaba és Kondás Elemér fiával is játszottam már együtt.”dvsc.hu Dombi Tibort. – Együtt edzünk már két és fél hónapja, tehát már megszoktam, de az első napokban furcsa érzés volt, hogy nem Tobéval, hanem a fiával vagyok egy együttesben. Több korábbi csapattársam gyerekét »kipipáltam« már, hiszen Szatmári Csaba és Kondás Elemér fiával is játszottam már együtt.”

Dombi játékos-edzőként dolgozik az NB III-ban szereplő második csapatnál, s az első keretnél is számításba veszik. A Loki legendája két és fél hónapja élvezi a fiatalok társaságát.

„Tényleg jól érzem magam, de azért nem olyan egyszerű. A Benjamin Button különös élete című filmhez tudnám hasonlítani, amikor a főszereplő öregemberként született és csecsemőként halt meg. Nekem is olyan, mintha visszafelé mennék az életben, de ettől még nagyon jól elvagyok velük. Nemcsak az edzőjük vagyok, hanem még játékos is, és próbálok hozzájuk alkalmazkodni” – mondta Dombi.

Legfrissebb hírek

Horváth Dávid: Nem ez az igazi, valós arcunk

Labdarúgó NB I
8 órája

A Szpari története során először győzött élvonalbeli bajnokin Debrecenben

Labdarúgó NB I
21 órája

Keleti rangadó az NB I-ben; Horváth Dávid és Borbély Balázs csatája

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:16

Tizenkilenc éves támadót igazolt a DVSC – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 16:27

Ötvenedik alkalommal rendezik meg a salakmotoros Debrecen Nagydíjat augusztus 20-án

Egyéb autó-motor
2025.08.15. 15:53

NB I: halaszt a Kl-selejtező rájátszásába jutó ETO; ekkor játsszák a DVSC–FTC meccset a 6. fordulóban

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 14:12

NB I: Mumusával játszik az FTC, Robbie Keane először győzné le Hornyák Zsoltot

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 14:11

Szécsi Márk: Most nyugodtabban játszhatunk

Labdarúgó NB I
2025.08.13. 09:21
Ezek is érdekelhetik