Újpest: ismét kölcsönvették a montenegrói középpályást

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.07.08. 14:06
A labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest hivatalos honlapján bejelentette, hogy Nebojsa Koszovics a következő idényben is a lila-fehéreknél szerepel kölcsönben.

Mint ismert, a montenegrói középpályás az előző idényben a Standard Liege kölcsönjátékosaként Újpesten futballozott. A lila-fehér szakvezetés pedig elégedett volna a 19 éves Koszoviccsal, így – miután a két klub megegyezett – a 2014–2015-ös idényben is a Megyeri úton futballozik.Mint ismert, a montenegrói középpályás az előző idényben a Standard Liege kölcsönjátékosaként Újpesten futballozott. A lila-fehér szakvezetés pedig elégedett volna a 19 éves Koszoviccsal, így – miután a két klub megegyezett – a 2014–2015-ös idényben is a Megyeri úton futballozik.

Koszovics a tavasszal nyolc bajnokin és négy Magyar Kupa-mérkőzésen kapott lehetőséget Nebojsa Vignjevics vezetőedzőtől.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők: Forró Gyula (KTE), Nebojsa Koszovics (montenegrói, Standard Liege – Belgium, kölcsönbe), Aristote Mboma (kongói-finn, FC Honka – Finnország), Nagy Gábor (Haladás), Jérémy Serwy (belga, Borussia Dortmund II), Vadász Viktor (DVTK)
Távozott/távozhat: Jarmo Ahjupera (észt, Nömme Kalju – Észtország), José María Antón (spanyol, ?), Henri Eninful (togói, KTE – kölcsön után végleg), Juanan (spanyol, ?), Nebojsa Koszovics (montenegrói, Standard Liege – Belgium, kölcsönből vissza), Lázár Bence (Nyíregyháza Spartacus – kölcsönbe), Simon Ligot (belga, Standard Liege – Belgium, kölcsönből vissza), Jean-Marc Makusu Mundele (kongói, Zulte-Waregem – Belgium?) Bojan Mihajlovics (szerb, ?), Pierre-Yves Ngawa (belga, Standard Liege – Belgium, kölcsönből vissza, majd onnan Lierse – Belgium), Nikolas Proesmans (belga,?), Lansana Sagna (szenegáli, ?), Hisham Abdallah Said (kenyai, ?), El Hadji Badiane Sidibe (szenegáli, ?), Zamostny Balázs (Haladás – kölcsönbe)
Kiszemeltek: Gyurcsó Ádám (Videoton), Tortol Lumanza Lembi (belga, Standard Liege), Németh Márió (Haladás), Simon Attila (Paks)
Legfrissebb hírek

Távozó kölcsönjátékosok – az MTK-nál és Nyíregyházán is

Labdarúgó NB I
22 perce

Új szerződést kínáltak neki, mégis távozik az albán védő Nyíregyházáról

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:00

NB II: sok távozó a DVTK-nál, a Vidinél, Csákváron és Kécskén, a Kecskemét már öt játékost szerződtetett – átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2026.06.12. 13:57

A DVSC-től szerződtetett U-válogatott játékost a Vasas

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 12:25

Nyíregyháza: Muhamed Tijani visszatér Prágába – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 11:30

Közel az egyezség az Újpest és a Puskás Akadémia között – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 10:58

MTK: aláírásra várják a fél éve eladott kapust, Kenesei is visszatér – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 10:16

DVSC: megvan az egyezség a Feyenoorddal, érkezik az U-válogatott játékos – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 09:36
Ezek is érdekelhetik