Újpest-FTC: Nekünk van a legjobb csapatunk - Besic

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.04.03. 17:49
Muhamed Besic, a Ferencváros labdarúgója nagy önbizalommal készül az Újpest elleni pénteki bajnoki mérkőzésükre. A bosnyák védő továbbra is úgy gondolja, hogy nekik van a legjobb csapatuk.

„Mindannyian nagyon várjuk már a derbit – nyilatkozta Besic a fradi.hu-n megjelent videóban. – A Pápa ellen sikerült megszerezni az első bajnoki győzelmet, most szeretnénk a másodikat is begyűjteni. Úgy érzem, mérkőzésről mérkőzésre jobbak vagyunk, a négy nullás bajnoki találkozó fontos volt a csapat számára. Ennek is köszönhető, hogy teljes mértékben készen állunk a pénteki derbire. Továbbra is úgy gondolom, hogy nekünk van a legjobb csapatunk. Azért dolgozunk sokat az edzéseken, hogy az ilyen, nagy érdeklődésre számot tartó rangadókon is a legjobb teljesítményünket tudjuk nyújtani. Várjuk a szurkolóink biztatását, hogy velük együtt győzzük le az Újpestet” fradi.hu-n megjelent videóban. – A Pápa ellen sikerült megszerezni az első bajnoki győzelmet, most szeretnénk a másodikat is begyűjteni. Úgy érzem, mérkőzésről mérkőzésre jobbak vagyunk, a négy nullás bajnoki találkozó fontos volt a csapat számára. Ennek is köszönhető, hogy teljes mértékben készen állunk a pénteki derbire. Továbbra is úgy gondolom, hogy nekünk van a legjobb csapatunk. Azért dolgozunk sokat az edzéseken, hogy az ilyen, nagy érdeklődésre számot tartó rangadókon is a legjobb teljesítményünket tudjuk nyújtani. Várjuk a szurkolóink biztatását, hogy velük együtt győzzük le az Újpestet”

Legfrissebb hírek

Németországi érkezők Újpesten, Bognár nélkül kezdi meg a tavaszt az MTK

Labdarúgó NB I
2026.01.21. 17:01

A Spanyolországban edzőtáborozó Ferencváros két góllal kikapott a Holstein Kieltől

Labdarúgó NB I
2026.01.10. 16:10

A csatár nem utazik a Ferencváros edzőtáborába, klubot válthat – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.01.08. 12:44

Nemzeti Sport Gála: megjósolhatatlan, ki fut be a csapatoknál

Egyéb csapat
2026.01.08. 09:44

Válság a Fener védelmében: rutintalan saját nevelés lesz Milan Skriniar párja a Ferencváros ellen

Európa-liga
2025.11.27. 12:19

Három góllal három pontot szerzett a Kazincbarcika ellen a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2025.11.09. 17:05

A skótok szerint Robbie Keane a Celtic-kispad egyik várományosa – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.10.28. 17:21

Salzburgban is számolni kell Varga Barnabással

Európa-liga
2025.10.23. 07:40
Ezek is érdekelhetik