Videoton: három fiatal játékos érkezett kölcsönbe

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.04. 14:44
Három fiatal labdarúgó szerződtetését jelentette be a Videoton NB I-es csapata. Barcsay Márk, Baracskai Roland és Molnár Tibor a szezon végéig kölcsönben szerepel a székesfehérváriaknál az NB III-as csapatnál.

Barcsay Márk, Baracskai Roland és Molnár Tibor kölcsönbe került a Videotonhoz a Puskás Akadémiától. Utóbbi kettő korábban már volt a Vidi játékosa, sőt Molnár már a felnőttek között is bemutatkozhatott.

A három futballista a harmadosztályú Videoton II-vel készül, de a vidi.hu közleménye szerint a tavasz során a felnőttcsapatban is bemutatkozhatnak, ha José Gomes vezetőedző úgy dönt.

További hír a Videoton II-vel kapcsolatban, hogy a próbajátékon lévő Korozmán Norbert, Ács Ádám páros sorsáról később dönt a szakvezetőség.

Legfrissebb hírek

NB II: a Videoton újabb támadóval szakíthat – NS-infó

Labdarúgó NB II
2025.12.22. 14:26

Litván válogatott védővel erősített az MTK

Labdarúgó NB I
2025.12.21. 18:10

Végig vezetve győzte le az ETO a Puskás Akadémiát, és őszi első lett

Labdarúgó NB I
2025.12.20. 17:46

Érik az ősz meglepetése: az első hely kapujában az ETO

Labdarúgó NB I
2025.12.20. 12:29

Három labdarúgó távozott az NB II-es Kozármislenytől

Labdarúgó NB II
2025.12.20. 11:38

Két játékos távozását is bejelentette a Videoton – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.12.19. 16:01

Páratlanul izgalmas év végi hajrá az NB I-ben: négy csapat is esélyes arra, hogy őszi első legyen!

Labdarúgó NB I
2025.12.19. 13:11

Mészáros Lőrinc: A miénk nem egyszerűen futballakadémia, hanem egy komplett sportfalu

Labdarúgó NB I
2025.12.19. 08:00
Ezek is érdekelhetik