Lombard: belső védőt és középpályást keresnek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.01.08. 08:49
Tóth Bálint, a labdarúgó NB I-ben szereplő Lombard Pápa szakvezetője a klub hivatalos honlapjának elmondta: elsősorban a védelembe és a középpályára keresnek játékost a téli átigazolási időszakban.

„A védelem tengelyébe igazolnunk kellene egy stabil embert, mert ha a védelemből kiesik egy játékos, akkor komoly bajban vagyunk. Úgy is fogalmazhatnék, hogy télen nem lennék csalódott, ha egy belső védő és egy középpályás érkezne a Lombardhoz. Olyan középpályás, aki az ék mögött tud játszani, és sokat segíthet a gólhelyzetek kialakításában” – mondta Tóth Bálint a lombardfcpapa.hu-nak. Tóth Bálint a lombardfcpapa.hu-nak.

A Lombard január 13-án kezdi meg a téli felkészülést, és tavasszal már bevethető lesz Goran Marics is – a csapat egyik legveszélyesebb játékosa súlyos sérülés után tér vissza.

„Komoly fantázia van a Griffiths, Marics, vagy a Kenesei, Marics vagy az Eszlátyi, Marics támadósorban. Goran Marics olyan típusú játékos, akire az előkészítéseknél és a befejezéseknél is lehet számítani. Sokat kihagyott, ezért nagyon bízunk benne, hogy minél előbb, minél gyorsabban a megfelelő állapotban lesz” – vélekedett Tóth Bálint.

Legfrissebb hírek

A Ferencváros dolgozik Lisztes kölcsönvételén – sajtóhír

Labdarúgó NB I
18 órája

Az NB I-ben csökken a légiósok aránya, de a bajnokság becsült értéke is

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 16:58

Távozott a Kisvárda szerb támadója

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 14:56

Megint igazolt a Fradi, újabb spanyol Debrecenben, változások az MTK-nál – körkép

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 13:00

Légiósok: lengyel klub jelentkezett be a magyar szélsőért

Légiósok
2025.07.30. 09:16

A KTE alapembere az NB I-be igazolna, de jelenleg csak a vármegyei bajnokságra készülhet

Labdarúgó NB II
2025.07.29. 11:27

DVSC: hamarosan érkezik a svájci csatár, Dejan Djokic

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 08:05

Ismét légiósnak állhat a Salzburgban nevelkedő középpályás – NS-infó

Labdarúgó NB II
2025.07.28. 15:49
Ezek is érdekelhetik