MTK: maximum 100 diósgyőri szurkolóra számítottak

2013.12.08. 20:00
Az MTK labdarúgócsapatánál jóval kevesebb vendégszurkoló érkezésére számítottak, ezért is fordulhatott elő, hogy mintegy 260 Diósgyőr-drukker nem jutott be időben a Hidegkuti-stadionba a kék-fehérek elleni bajnoki mérkőzésre (2–2), és csak a második félidőt tudta megnézni a lelátón – már aki nem fordult vissza.

Az MTK vasárnap este a facebook-oldalán reagált a szombaton történtekre, a bejegyzést változtatás nélkül közöljük:

„A szombati MTK Budapest – DVTK mérkőzés beléptetésekor sajnálatos események történtek a vendégszektorban, melyekért szeretnénk elnézést kérni az érintettektől.
Klubunk munkatársai a hét folyamán több alkalommal beszéltek a DVTK vezetésével a szurkolói létszámmal kapcsolatban. A mérkőzésre érkező vendégszurkolók létszámáról azt az információt kaptuk, hogy a mérkőzésre nem érkeznek nagy számban, mert a Klubvezetésnek és a szurkolóknak a viszonya megromlott, a diósgyőri drukkerek bojkottálják a mérkőzéseket, és a szombati munkanap miatt sem kell 50 maximum 100 szurkolónál többre számítani. Az elővételben történő jegyárusításról az MTK vezetése időben tájékoztatta mind a hazai, mind a vendégszurkolókat, és felhívtuk a szurkolók figyelmét, hogy lehetőség szerint legyenek kedvesek előre megvásárolni jegyeiket, mert a helyszínen ez több időt vesz igénybe. A diósgyőri szurkolóknak csütörtökön és pénteken volt lehetőségük elővételben megvásárolni jegyeiket a DVTK két boltjában, illetve az interneten és a Ticket Express partnerirodáiban keddtől, mely lehetőséget 93-an igénybe is vettek. Az MTK stadionjába a beléptető rendszer telepítése óta a vendégszektorban összesen két pénztár került felújításra, két pénztárba telepítették a rendszert, melyekkel eleget tudunk tenni a törvényi előírások szerinti jegyértékesítésnek. Ezeket a pénztárakat profi jegyértékesítőkkel nyitottuk meg a diósgyőrieknek a mérkőzés kezdete előtt két órával, hogy problémamentes történjen a bejutás a stadionba. Itt meg kell jegyezni, hogy az előírások szerint 5 adatot kell felvinni a rendszerbe, ezért egy jegyértékesítő nem tud 2 jegyet sem kiadni átlagosan percenként, így legfeljebb 90-100 belépőt tud eladni óránként.
Egészen a mérkőzés előtti 30. percig minden rendben zajlott, sem a pénztáraknál, sem a beléptetésnél nem volt sorban állás. Viszont fél órával a meccs kezdete előtt megjelent legalább 200 szervezett diósgyőri drukker, akiknek az érkezéséről Klubunknak nem volt tudomása, senkitől semmilyen információt nem kaptunk a drukkolok csoportos utazásával kapcsolatban. Klubvezetésünk, amint tudomást szerzett a problémáról az első félidő 40. perce körül, utasította a biztonsági szolgálat munkatársait, hogy mindenegyes diósgyőri szimpatizánst, akiknek nem sikerült időben bejutnia a stadionba engedjék be a lelátóra jegy nélkül, ingyen.

A vendégszurkolók egy része, ha nem is örömmel, de türelmesen várakozott, hogy megtudják vásárolni a belépéshez szükséges jegyeket, viszont Klubunk ezúton szeretne elnézést kérni azoktól a Hölgyektől, akik a vendégpénztárakban dolgoztak szombaton, amiért el kellett tűrniük néhány önmagukról megfeledkezett és elítélendő módon viselkedő szurkolót.”

 

Legfrissebb hírek

Ott lép pályára vasárnap az FTC, ahol még sosem vesztett NB I-es mérkőzést

Labdarúgó NB I
16 órája

Szatmári Csaba: A Barcikától kapott pofont el kell felejteni

Labdarúgó NB I
2026.03.19. 06:32

Kovács Zoltán távozik Diósgyőrből – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.03.14. 11:31

Meglepetés a borsodi derbin, a Barcika négygólos győzelmet aratott a DVTK otthonában!

Labdarúgó NB I
2026.03.13. 19:40

Az Újpest sorozatban négy vereség után javítana a Kisvárda ellen

Labdarúgó NB I
2026.03.13. 13:12

„Vignjevics legfontosabb üzenete: próbáljunk meg többet futballozni”

Labdarúgó NB I
2026.03.08. 17:18

Nem bírt egymással az MTK és a DVTK, a vendégek maradtak kieső helyen

Labdarúgó NB I
2026.03.08. 15:23

A tavaszi tabellát vezető Nyíregyháza 16 év után győzné le újra otthon az FTC-t

Labdarúgó NB I
2026.03.06. 13:13
Ezek is érdekelhetik