FTC: nagy a tét, ám ellenfelünk is feszült - Máté Csaba

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.12.08. 10:34
Máté Csaba, a labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros megbízott edzője szerint természetesen csalódásként élték meg a kupakiesést, ám most már csak a bajnokságra kell, hogy koncentráljanak. A szakember szerint a Videoton sincs jó passzban, és mindkét csapatra nagy tét nehezedik.

„Nagy csalódás volt számunkra a szerdai kupakiesés. Rengeteg energiát fektettünk abba a mérkőzésbe, és voltak pillanatok, amikor a magunk javára fordíthattuk volna a találkozót. Ez sajnos nem sikerült, de ezen már nem szabad keseregni, teljes erővel a bajnokságra kell koncentrálnunk. Nem csak mi, a Videoton sincs jó passzban, hiszen a bajnokságban pontokat hullajtott, és kiesett a Magyar Kupából” – nyilatkozta Máté Csaba a fradi.hu-nak.Máté Csaba a fradi.hu-nak.

„Nagyon motivált, talán egy kicsit feszült csapat ellen kell majd játszanunk. Mindkét együttes számára óriási a tét: a fehérváriak tapadni akarnak a Debrecenre, míg a mieinknek azért kell hajtaniuk, hogy minél közelebb maradjanak a dobogóhoz. Az elmúlt időszakban jól szerepeltünk a Vidi otthonában, ezt a sorozatot szeretnénk folytatni, annak ellenére is, hogy ellenfelünknek remek játékosai vannak. Köszönjük a szurkolóknak, hogy az Újpest ellen mögöttünk álltak és buzdítottak minket. Reméljük, így lesz ez Fehérváron is, ahol kárpótolni akarjuk drukkereinket az elmúlt hetek sikertelenségéért” – tette hozzá az ideiglenesen megbízott edző.

LABDARÚGÓ NB I, 17. FORDULÓ
IdőpontMérkőzés (Tv)Játékvezető
December 6., péntek
19.00
Mezőkövesd–Debreceni VSC-Teva 2–2Vad II István
December 7., szombat
14.00

Újpest FC–Puskás Akadémia FC 3–3

Solymosi Péter
16.00
KTE-Phoenix Mecano–Kaposvári Rákóczi 2–1 Becséri Dániel
16.00
Pécsi MFC–MVM-Paks 1–1Kassai Viktor
18.00
MTK Budapest–Diósgyőri VTK 2–2 Bognár Tamás
20.00
Lombard Pápa–Budapest Honvéd 1–0Erdős József
December 8., vasárnap
16.30
Videoton FC–Ferencváros (M1)Andó-Szabó Sándor
18.30
Győri ETO FC–Szombathelyi Haladás (Sport2) Iványi Zoltán
TABELLA ♦ GÓLLÖVŐLISTA ♦ MENETREND ♦ EREDMÉNYEK

 

Legfrissebb hírek

Pető Tamás lett a Videoton új vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.11.12. 11:33

Nikolics Nemanja a Vidi új sportigazgatója – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.11.11. 15:42

Már nem Boér Gábor a Videoton vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.11.10. 12:11

NB II: a vereség után előre hozzák az értékelést a Videotonnál, edzőváltás is lehet

Labdarúgó NB II
2025.11.10. 09:35

Három góllal három pontot szerzett a Kazincbarcika ellen a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2025.11.09. 17:05

Gyenge mérkőzésen vitte el a pontokat Fehérvárról a BVSC

Labdarúgó NB II
2025.11.09. 16:55

Vidi-jövő: évi egymilliárd forintos garancia kell!

Labdarúgó NB II
2025.11.06. 17:31

Sorozatban ötödik bajnokiján maradt érintetlen a Vidit két góllal legyőző Vasas kapuja

Labdarúgó NB II
2025.11.03. 21:54
Ezek is érdekelhetik