Trinidad: szakításhoz vezetett az Adams-póló körüli balhé

Vágólapra másolva!
2013.11.09. 12:31
Trinidad és Tobago Labdarúgó-szövetsége a jövőben nem működik együtt a súlyosan beteg ferencvárosi játékos, Akeem Adams megsegítésére gyártott pólók előállítójával, ez a bevétel körüli viták egyik következménye.

„Kétszer kötöttünk üzletet ezzel a céggel. Először és utoljára" – jelentette ki a szövetség nemrégiben megválasztott elnöke, a főváros, Port of Spain polgármesteri tisztét is betöltő Raymond Tim Kee.

Az elnök ugyanakkor jelezte: sem a szövetség, sem a pólókat gyártó Native Spirit cég nem tett szert semmiféle haszonra, az eladásból származó bevétel körüli kommunikáció ugyanakkor nem volt szerencsés, és az országos botrány során a szövetség kellemetlen helyzetbe került.

Mint arról beszámoltunk, a szeptemberben szívinfarktust kapó és azóta is egy budapesti kórházban ápolt Akeem Adams megsegítésére 2000 pólót gyártottak és dobtak piacra a ferencvárosi futballista hazájában, ám a bevételnek csupán a 25 százalékát, 50 ezer dollárt juttatnak el a játékoshoz, noha eredetileg nem erről volt szó.

Az összeg maradék részét elviszi az adó és a gyártási költség – közölte a gyártó, amely sajnálja az események félresiklását, miközben ők csak jót akartak. Mostanáig úgy volt, hogy a cég a jövőben is partnere lesz a szövetségnek.

Legfrissebb hírek

Varga Barnabás: Ha nem is tökéletes, de jó kezdés volt

Bajnokok Ligája
2025.07.23. 07:08

Alkudozás helyett – Borbola Bence jegyzete

Bajnokok Ligája
2025.07.22. 22:39

Terbócs István nyárról, Fradiról, tetoválásról és Dénesről, a kígyóról

Jégkorong
2025.07.13. 10:25

Karába János hatalmas gólján az angolok is csak álmélkodtak

Népsport
2025.06.16. 07:22

A pólóvilág tetején – Ballai Attila publicisztikája

Vízilabda
2025.06.06. 23:52

BL-címvédéssel tette igazán feledhetetlenné az idényét a Ferencváros!

Vízilabda
2025.06.01. 22:45

Robbie Keane „elázott”, pezsgőfürdőt kapott a Fradi játékosaitól

Labdarúgó NB I
2025.05.25. 07:51

Simán nyert a Fradi a Fehérvár ellen, és egy lépésre van a bajnoki címtől

Labdarúgó NB I
2025.05.18. 21:23
Ezek is érdekelhetik