Videoton: Juhász hamarosan csatlakozhat a társakhoz

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.10.30. 21:48
A Videoton tájékoztatása szerint remekül halad Juhász Roland rehabilitációja. A védő minden bizonnyal november elején csatlakozhat a csapattársakhoz.
„A napokban Roli rehabilitációjának egy újabb szakaszába léptünk. Az erősítés utáni fázisban a futball-specifikus mozgások gyakorlásán van a fő hangsúly. Szerencsére semmiféle komplikáció nem akadályozza a munkánkat, nagyszerű ütemben halad a rehabilitáció. Tökéletesen működik Roli térde, csak rajta múlik, milyen állapotban fog visszatérni, de ahogy látom, nagyon elszánt és motivált, úgyhogy szinte biztos vagyok benne, hogy kiváló formában lesz, mikor ismét pályára lép majd a Vidiben. Terveink szerint november első napjaiban csatlakozhat majd ismét a csapattársakhoz, és ekkortól végezheti edzéseken ugyanazokat a feladatokat, amiket a többiek” – idézi a vidi.hu Purger Szilárd fizioterapeutát.

„Szerencsére eddig remekül reagált a rehabilitációra a sérült lábam. Semmilyen fájdalmat nem tapasztalok a napi munka során, ez pedig több, mint biztató. Bízom benne, hogy a mostani labdás gyakorlatok sem fognak problémát okozni, aztán jönnek majd a kitámasztások, és ha azzal sem lesz gond, akkor remélhetőleg egy héten belül már csatlakozhatok a csapathoz. A tervem az, hogy idén még pályára léphessek tétmérkőzésen a Vidiben. Bizonyos szempontból szerencsés vagyok, hiszen eddigi pályafutásom során a komolyabb sérülések elkerültek. Körülbelül 8 évvel ezelőtt kellett ilyen hosszú időt sérülés miatt kihagynom, mint most. Nagyon hasonló sérülésem volt, mint amilyet Paraiba szenvedett el a múlt héten. Az akkori lábközépcsont törésem után hónapokig nem játszhattam. De ez a múlt, amivel nem is szívesen foglalkozom. Előre tekintek, és magamban már számolom a napokat, amelyek még hátravannak a visszatérésemig” – mondta a vidi.hu-nak Juhász Roland.
Legfrissebb hírek

Juhász Roland: A világsztároknak is nagy élmény lesz a Puskás Arénában játszani

Bajnokok Ligája
4 órája

A BL-nagykövet Juhász Roland örül, hogy legendák ellen futballozhat

Bajnokok Ligája
14 órája

NB II: a Videoton három játékosa is visszatér korábbi csapatához – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.05.20. 16:14

Fehérvári győzelemmel köszönt el a másodosztálytól a Budafok

Labdarúgó NB II
2026.05.17. 16:59

Kétgólos Honvéd-siker a feljutók rangadóján, kiesett a Budafok és a Békéscsaba – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.05.10. 21:00

Thrillerbe illő hajrával menekült meg a Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
2026.05.10. 18:50

A BVSC szögletgóllal verte meg a Videotont

Labdarúgó NB II
2026.05.03. 18:54

Luís Figo, Cafu, Ivan Rakitic és Juhász Roland is csapatkapitányok a BL-döntő előtti Legendák Tornáján

Bajnokok Ligája
2026.04.27. 21:16
Ezek is érdekelhetik