Honvéd: a „fekete ló” harcos profizmust garantál

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.08.24. 14:32
A labdarúgó NB I-ben szereplő, négy fordulót követően a bajnokság kilencedik helyén álló Budapest Honvéd együttese a héten Kovács Jánossal, a nyolc év angliai légióskodást követően hazatérő középhátvéddel erősítette meg keretét. Az MTK kötelékében nevelkedő labdarúgó kihívásként tekint a haza- és visszatérésre, erről a Bp. Honvéd hivatalos honlapjának adott nyilatkozatában beszélt.

„Tisztában vagyok azzal, hogy itthon fekete ló vagyok, sokan nem ismernek. Nagy kihívást jelent számomra a hazatérés” – tekintett előre a 2013–2014-es szezonra Kovács a honvedfc.hu-nak adott interjújában, aki egyelőre nem tudja, mire számítson a hazai futballközegben.

„A hosszú távollét miatt nem tudom, hogy milyen a színvonal, mekkora az iram, milyen a hangulat az NB I-ben, de két dolgot tudok garantálni látatlanban is. A profizmust és a tiszta szívből való harcos játékot. Angliában van egy jó mondás, amit odakint az elsők között tanultam meg: Először tanulj meg játszani a mezeden lévő címerért, hogy aztán idővel emlékezzenek arra, ami a hátadra van írva. A klubod iránti elhivatottság a legfontosabb. Bármilyen meccsen lépsz pályára, legyen az bajnoki, kupa, nemzetközi vagy éppen edzőmérkőzés, a klub győzelméért kell játszanod, és ebben nincs pardon.”

Kovács hazatérésekor a Győri ETO FC-nél kezdte meg az alapozást, de egy sérülés miatt nem játszhatott az edzőmeccseken, így nem került be Pintér Attila keretébe. Ezt követően jött képbe a Budapest Honvéd, amely lecsapott a szabadon igazolható játékos szolgálataira.

„A Honvéd hívását nagy örömmel vettem, hiszen az ország egyik legpatinásabb klubjában megtiszteltetés játszani. Hülye lettem volna nem elfogadni a Honvéd ajánlatát. Angliában, ha szóba került a magyar foci, akkor a 10-ből 8-9 ember biztosan Puskást és a Honvédot emlegette” – mesélte a Chesterfield, a Lincoln City, a Hereford United és a Luton Town csapataiban is megfordult védő, aki az előző szezonban részese volt a Luton másod- és harmadosztályú csapatokat – köztük a Norwich Cityt is – is búcsúztató FA-kupa-menetelésének.

Kovácsnak a Honvédban a belső védő posztján több játékossal, Ignjatoviccsal, Tandiával és Bobál Dáviddal kell megküzdenie kezdő pozícióért, de ez egyáltalán nem veszi el a kedvét.

„Tisztában vagyok vele, hogy mindenki küzd a helyéért. A csapatot a versenyhelyzet viszi előre. Megtanultam Angliában, hogy a helyedért meg kell harcolni. Ha én megpróbálok jobb lenni, a vetélytársamat is jobb teljesítményre ösztönzöm, és az csak a csapat hasznára van. A kemény munkában és a tiszta szívvel való küzdelemben hiszek” – zárta az interjút Kovács.

A Budapest Honvéd az NB I ötödik fordulójában a negyedik helyen álló Paks otthonában lép pályára vasárnap, a találkozót a Nemzeti Sport Online élőben közvetíti.

Legfrissebb hírek

A Budapesti Honvédhoz igazolt Mészáros Krisztofer Eb-ezüstérmes tornász

Torna
23 órája

„El kell törni a bokáját a másiknak, hogy kiállítsák?” – Pető szerint a Honvéd gólszerzője piros lapot érdemelt

Labdarúgó NB II
2026.02.03. 09:33

Hárman küzdhetnek a feljutásért – vasárnap rajtol az NB II tavaszi szezonja

Labdarúgó NB II
2026.01.31. 12:20

Bondár Anna a Budapesti Honvédhoz igazolt

Tenisz
2026.01.28. 14:19

A Budapest Honvéd labdarúgócsapata a következő idénytől ismét Kispest-Honvéd FC néven indul

Labdarúgó NB II
2026.01.23. 20:29

Felkészülés: a KTE legyőzte a Sepsit, harmadosztályú csapattól kapott ki a Vidi

Labdarúgó NB II
2026.01.22. 18:54

Kezdődik a birkózóidény, újra a Budapesti Honvéd ad otthont a rajtnak

Birkózás
2026.01.22. 14:12

NB II: Honvéd-vereség a beleki edzőmeccsen

Labdarúgó NB II
2026.01.18. 21:11
Ezek is érdekelhetik