NB I: Mindenki mélyen ássa el magát - Prukner László

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.05.04. 20:43
A labdarúgó NB I 26. fordulójában a Siófok hazai pályán 2–1-re legyőzte a Kaposvárt, ezzel öt pontra csökkentette hátrányát a Lombardhoz képest. A hazaiak szakvezetője, Horváth Károly csapata tartását emelte ki, míg a vendégek vezetőedzője, Prukner László szégyenletesnek nevezte játékosai produkcióját.



„Boldog vagyok, hogy nyertünk, úgy érzem, megérdemeltük a három pontot. Az a csapat, amely egy-egy nagyobb különbségű vereség után – gondolok itt a Videoton elleni nulla-hatra, vagy a Debrecen elleni egy-négyre – is képes küzdeni és felállni a padlóról, annak van tartása. Küzdünk tovább a hátra lévő mérkőzéseken, és meglátjuk, ez mire lesz elég” – fogalmazott Horváth Károly, a Siófok szakmai igazgatója a Sport Televíziónak.

„A Siófok jobban akarta a győzelmet, és így megérdemelten nyert. A mérkőzés előtt azt kérdezték, miben látom annak az okát, hogy csapatom rapszodikus teljesítményt nyújt. Nos, figyelmetlenség, könnyelműség, buta gólok, nem koncentrál néhány játékos. A Siófok megérdemelte a győzelmet, bevallom, szégyellem magam. Nekünk is élet-halál harc minden mérkőzés. Az, aki nem így áll hozzá egy-egy meccshez, hagyja abba a profi sportot. Nálunk mindenki mélyen ássa el magát, de sajnos nehéz változtatnom, kényszerhelyzetben vagyok, hiszen sok a sérültünk” – nyilatkozta a Kaposvár vezetőedzője, Prukner László.

Legfrissebb hírek

Távozott az NB II-es Nagykanizsától a fiatal tehetség

Labdarúgó NB II
2026.09.02. 14:36

A Kaposvár és a Szeged már a nyolc között a férfi vízilabda MK selejtezőjében

Vízilabda
2026.08.29. 22:05

Még nem múlt el a balatoni nyár – riport a BFC Siófokról

Képes Sport
2026.08.28. 12:16

Férfi vízi ob I: teljesen összeállt a Kaposvár kerete

Vízilabda
2026.08.22. 10:00

Cél a nyolc közé jutás a kaposvári vízilabdázóknak

Vízilabda
2026.08.21. 09:19

Három kiütés az NB III-ban: a Kaposvár és a Gyula 7–0-ra, a Dorog 6–0-ra győzött

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 20:31

NB III: két korábbi játékosa vásárolta meg a Siófokot

Labdarúgó NB II
2026.08.06. 15:20

Magyar Kupa: a Tiszafüred 16 gólt szerzett, a Gyulai Termál és a Salgótarján 12–0-val ment tovább

Labdarúgó NB I
2026.08.01. 20:54