KTE: „Én csak egy homokszem vagyok a gépezetben”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.05.10. 22:24
Horváth Ferenc, a labdarúgó NB I-ben szereplő KTE-Phoenix Mecano vezetőedzője a klubja hivatalos honlapjának adott nyilatkozatában elmondta, hogy ő csak egy homokszem a tavasszal remekül működő kecskeméti gépezetben, hiszen a pályán a játékosokon múlik a mérkőzések végkimenetele.

„Nem szeretem az álszerénységet, és azt sem, ha egy edző túlértékeli a szerepét. Én csak egy homokszem vagyok a gépezetben, a pályán a játékosoknak kell alakítania a meccs menetét. Én abban tudok szerepet vállalni, hogy jó irányba vigyem őket, hogy mit is kezdjenek a karrierjükkel. Úgy gondolom sikerült megérteniük, hogy mit várok el és mit szeretnék látni, ebben nekik van fontos érdemük” – mondta Horváth Ferenc, aki bízik benne, hogy csapata lendülete a hátralévő négy fordulóban is kitart. A kecskemétiek 2013-ban öt győzelem mellett három döntetlent és egy vereséget könyvelhettek el a bajnokságban.

„Ha már eddig ilyen jól szerepeltünk tavasszal, jó lenne ezt végigvinni. Nagy dolog lenne a klub életében, ha a tavaszi tabellán dobogós helyen tudnánk zárni. Az utolsó fordulókban leginkább már az dönt, hogy ki mennyire van ott fejben, és ki ment már el szabadságra” – tette hozzá a Kecskemét vezetőedzője.

Legfrissebb hírek

Az MLSZ szerint nem várható pénzügyi összeomlás az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.25. 12:11

Megtámadták Demjén Patrikot, súlyos sérülést szenvedett az MTK kapusa

Labdarúgó NB I
2026.09.25. 11:52

A lelátó népét is lázba hozza a nagy munkabírású Peter Agba

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 11:47

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

Micsoda hétvége: parádés kapusteljesítmények és látványos gólok az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:53

Preisinger Sándor: Az könnyelmű, akiben nincs alázat és felelősségérzet

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 08:22

A hétvége bakija: ezzel a góllal győzte le az Újpest a ZTE-t a labdarúgó NB I-ben – videó

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 13:50

Így fordított az Újpest a Zalaegerszeg ellen – képgaléria

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 22:17