NB I: Úgy küzdöttünk, mint Rocky, csak nyertünk - Horváth

Vágólapra másolva!
2013.04.23. 20:10
A labdarúgó NB I 20. fordulójából pótoltak mérkőzést kedden: a listavezető Győri ETO 5–2-es vereséget szenvedett a Kecskeméti TE otthonában. A hazaiak vezetőedzője, Horváth Ferenc szerint olyan drága csapat ellen játszottak, hogy ott egy játékos keres annyit, mint nála az egész középpályássor, míg a vendégek szakvezetője, Pintér Attila úgy vélekedett: sokan várták már, hogy kikapjanak.

„Én mindig bemegyek a pályára gratulálni a fiúknak, amikor nyerünk, akkor is. Ebben nincs különbség. Sajnos most kicsit bent maradtunk az öltözőben, aztán sikerült visszajönnünk a mérkőzésbe, de buta gólokat kaptunk. Nagyon sokan várták már, hogy végre valaki megverjen minket, ez most megtörtént, de nincsen semmi baj, megyünk és dolgozunk tovább” – nyilatkozta a Győri ETO vezetőedzője, Pintér Attila a Sport Televíziónak.Győri ETO vezetőedzője, Pintér Attila a Sport Televíziónak.

„Nehéz lesz egy értelmes mondatot most összeraknom... Nagyon boldog vagyok, jól játszottunk, és örülök a győzelemnek. A mérkőzés előtt lejátszottam a fiúknak a Rocky című filmből az utolsó menetet, és mondtam nekik, hogy úgy küzdjenek ők is, mint ő. A srácok betartották, azzal a különbséggel, hogy mi nyertünk. Minden játékosnak kell lennie egy belső motivációnak, én csak kis részben tudom ezt befolyásolni. Olyan drága csapat ellen játszottunk, hogy ott egy játékos keres annyit, mint nálam az egész középpályássor, de mégis sikerült nyernünk. Rengeteg kitűnő játékosuk van annyi válogatottsággal, amennyit kb. TV-ben láttak a mieink. Külföldön mondták sokszor, hogy a magyarral az a baj, hogy aznap nem tud mulatni. Én is már kicsit az Eger meccsre gondolok, némi ünneplés után próbálom is visszahozni a földre a játékosokat, mert akkor kell nagyon szerénynek lenni, amikor a legjobban megy " – értékelte a mérkőzést a Kecskeméti TE vezetőedzője, Horváth Ferenc.


Legfrissebb hírek

Pénz és foci vagy kecskeáldozás – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Labdarúgó NB I
2025.07.31. 07:49

Futballozó oroszlánok és kecskeáldozás a kezdőkörben – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Magyar válogatott
2025.07.25. 08:05

„Azt szoktam mondani: nagyon sok helyről hívtak, hogy nem kellek” – Horváth Ferenc a jelenlegi helyzetéről

Labdarúgó NB I
2025.07.11. 19:58

Győrből érkezett korosztályos válogatott a Kecskeméthez

Labdarúgó NB II
2025.07.10. 13:56

NB II: a Puskás Akadémiától igazolt hátvédet a Kecskemét

Labdarúgó NB II
2025.07.01. 09:44

Horváth Ferenc: Nem kerestek meg Fehérvárról, és ez fáj

Labdarúgó NB II
2025.06.23. 13:33

Az MTK-ból szerződtetett támadót a Kecskemét – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.06.16. 18:46

Labdarúgás: a Győri ETO nyerte az U17-es kupát

Utánpótlássport
2025.06.14. 12:38
Ezek is érdekelhetik