Haladás: Bödére és Csukicsra kell figyelnünk - Simon Á.

2013.04.04. 18:19
Simon Ádám, a labdarúgó NB I-ben szereplő Haladás középpályása szerint a Ferencvárosból leginkább Böde Dánielre és Vladan Csukicsra kell figyelniük. A 23 éves futballista jó csapatnak tartja a Fradit, de csak a győzelemben gondolkodik.

„Az FTC elleni összecsapásokon mindig sok a néző, a hangulat is fenomenális, éppen ezért egy élmény ilyenkor játszani. A vendégcsapatból Böde Dániel és Vladan Csukics az a játékos, akire nagyobb figyelmet kell fordítanunk. Ők azok, akik veszélyesek lehetnek, főleg Böde az, akinek a válogatottsága óta megnőtt az önbizalma, ezért magabiztosabban mozog a pályán. Ennek ellenére nekünk nemcsak két emberre, hanem az egész csapatra figyelnünk kell, mivel nagyon erős és összeszedett a Fradi” – mondta Simon Ádám a haladas.hu-nak.

„Nem várom jobban ezt a mérkőzést, mint a többit, és azt hiszem, ezt csapattársaim nevében is mondhatom. Minden összecsapásra ugyanúgy készülünk, az viszont tény, hogy egy Fradi-meccs mégiscsak egy Fradi-meccs, ezért a drukk mindenkiben benne van. Megígérhetem, mindent megteszünk a győzelemért” – tette hozzá a 23 éves középpályás.

Legfrissebb hírek

Szerhij Rebrovot továbbra is a magyar kispad érdekelné

Labdarúgó NB I
2 órája

Alekszandar Pesics távozik a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
6 órája

Robbie Keane távozik a Ferencvárostól – sajtóhír

Labdarúgó NB I
8 órája

Az ETO, az FTC és a ZTE emelkedett ki a teljesítményindexekben, no meg Vitális

Labdarúgó NB I
Tegnap, 15:44

Hajnal Tamás szerint idén csak később alakul ki a Ferencváros végleges kerete

Labdarúgó NB I
2026.05.20. 17:58

Nincs változás: a Ferencváros az El-selejtező első fordulójában indul

Európa-liga
2026.05.20. 17:41

Dupla Tízes: jót tesz a magyar futballnak az ETO FC bajnoki címe?

Labdarúgó NB I
2026.05.19. 19:02

Corbu Máriusz: Mentálisan vett ki sokat belőlem az idény, jólesik most kicsit pihenni

Labdarúgó NB I
2026.05.19. 14:38
Ezek is érdekelhetik