NS: Beenhakker az Újpestről és Mourinhóról; Kemény: kapitányból elnök? - szombat

2012.12.14. 23:31
A Nemzeti Sport szombati számából ajánljuk:

Hetvenesztendősen havat lapátol, fát aprít, és még véletlenül sem akar nyugdíjba vonulni. Az újpesti munkája (kalandja?) után volt mit kipihennie, de immár tettre kész, a nyártól ismét munkába állna. Merthogy Leo Beenhakkert még a hetedik iksz felett is majd' szétveti az energia, a Real Madrid és a holland válogatott korábbi edzője a hólapátot dobta félre néhány perce a kedvünkért. A világ egyik legtapasztaltabb edzőjével beszélgettünk. A Nemzeti Sport szombati számából az is kiderül, miként viselte az újpesti szakítást, hogyan emlékszik vissza a magyarországi körülményekre, sőt José Mourinhóról is elmondja véleményét
Hetvenesztendősen havat lapátol, fát aprít, és még véletlenül sem akar nyugdíjba vonulni. Az újpesti munkája (kalandja?) után volt mit kipihennie, de immár tettre kész, a nyártól ismét munkába állna. Merthogy Leo Beenhakkert még a hetedik iksz felett is majd' szétveti az energia, a Real Madrid és a holland válogatott korábbi edzője a hólapátot dobta félre néhány perce a kedvünkért. A világ egyik legtapasztaltabb edzőjével beszélgettünk. A Nemzeti Sport szombati számából az is kiderül, miként viselte az újpesti szakítást, hogyan emlékszik vissza a magyarországi körülményekre, sőt José Mourinhóról is elmondja véleményét

A Kaposvári Rákóczi az egyetlen csapat az élmezőnyben, amelynél a szezon előtt megfogalmazott elvárások helyett a vezetőedző teljesítményére legalább akkora figyelem összpontosult, mint a nyáron szerződtetett légiósokéra, illetve a fiatal labdarúgók helytállására. A Ferencváros és a Zalaegerszeg után Prukner László ismét a somogyi együttes szakmai munkájáért felel, s az eddigi szerepléssel nem lehet elégedetlen. Őszértékelő sorozatunk következő részében megszólaltatjuk a csapat kapusát Lubos Hajdúchot, néhány korábbi kaposvári futballista is elmondja a véleményét, s persze az együttes játékát is elemezzük

Vasárnap tisztújító közgyűlést tart a Magyar Vízilabda-szövetség, amelyen elnököt is választanak. Biztosnak látszik, az eddig regnáló Martin György nem, a kétszeres olimpiai bajnok kapus, Gergely István viszont ringbe száll a vezetői székért. De vajon hogy tesz Kemény Dénes? A férfiválogatott leköszönő kapitányát sokan látnák szívesen elnökként, ám ő eddig nem nyilatkozott. A jég, jelentjük, megtört! A Nemzeti Sport szombati számában elmondja, hogy miért döntött úgy, ahogy, hogy mik a tervei a közeljövőre és hogy kudarcként fogná-e fel, ha... De mit is pontosan?

Fantasztikus napot zártak a magyar úszók az isztambuli rövid pályás világbajnokságon. Előbb Gyurta Dániel győzött 200 méter mellen, s így ebben a számban szinte már minden létező címet begyűjtött és véd, majd Hosszú Katinka 100 méter vegyesen utasította maga mögé a mezőnyt. S ha ez nem lenne elég, bónuszként Cseh László 200 méter vegyesen bronzérmes lett. Szombati számunkban természetesen a péntek magyar hősei is megszólalnak

Szombaton a szerbiai Európa-bajnokság elődöntőjében a magyar női kézilabda-válogatott, azaz a norvég Karl Erik Böhn együttese Karl Erik Böhn hazájának válogatottja ellen lép pályára, utóbbi soraiban Karl Erik Böhn élettársával. De azért ennél sokkal többről van szó: a mieink 2003 után először juthatnak döntőbe világversenyen. A nagy mérkőzés előtt kollégánk meglátogatta az elődöntőre készül magyar válogatottat, Kovacsicz Mónikát arról faggattuk, mi a jókedv oka, Katrin Lunde Haraldsen, a norvégok kapusa pedig arról beszélt, hogy szerinte egy gól dönt ezen a rangadón. Minderről bővebben a szombati számunkban

A világhírű rapper, Snoop Dogg a glasgow-i Celticben látta meg a befektetési lehetőséget. Nem számít úttörőnek ebből a szempontból, ugyanis előtte már jó néhány híresség lett rész- vagy százszázalékos tulajdonosa valamelyik sportklubnak. Hogy miért? Millió oka lehet. Nagyon sok millió... Szombati számunkba készült összeállításunkból azt is megtudhatják, miféle befektetési lehetőséget talált Snoop Dogg, Jennifer Lopez, Sir Elton John, Will Smith vagy Robbie Williams

Legfrissebb hírek

Fájdalmas összeg: 79 millió eurót költött menesztett vezetőedzőire a Man. United

Angol labdarúgás
2026.02.27. 14:33

„Az első félidőben lenyomott minket a Benfica” – Álvaro Arbeloa a Real Madrid továbbjutása után

Bajnokok Ligája
2026.02.26. 07:51

Mourinhót szupersztárként fogadták Madridban, Vinícius Júniorról is kérdezték – videó

Bajnokok Ligája
2026.02.25. 12:21

Vinícius-botrány: Kompany negatív példaként említette Magyarországot a rasszizmus kapcsán

Bajnokok Ligája
2026.02.21. 10:36

Benfica-igazgató: Az előző meccsen megmutattuk, hogy nincs számunkra lehetetlen; José Mourinho tömören reagált

Bajnokok Ligája
2026.01.30. 15:30

Guardiola régi riválisának, Mourinhónak üzent a BL-alapszakasz drámai lezárása után

Bajnokok Ligája
2026.01.29. 09:29

Mourinho a labdaszedővel ünnepelte a Real-verést, Arbeloa magára vállalta a felelősséget

Bajnokok Ligája
2026.01.29. 09:01

Korábbi csapata lehet José Mourinho hóhéra

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 07:05
Ezek is érdekelhetik