NB I: Garami és Pintér hasonlóan gondolkodik

Vágólapra másolva!
2012.11.10. 09:16
A labdarúgó NB I 14. fordulójában szombaton MTK–Győri ETO rangadót rendeznek. A kék-fehérek győzelmükkel pontszámban beérhetnék riválisukat. Garami József, az MTK szakmai igazgatója, valamint a vendégeket irányító Pintér Attila is a jó helyzetkihasználásban bízik.

„Szeretnénk megőrizni a hazai veretlenségünket, ennek egyik kulcsa az elmúlt mérkőzésekre jellemző jó helyzetkihasználás – mondta az mtkhungaria.hu-nak Garami József. – Ez nem lesz könnyű, mert az ETO-nak kiváló védelme van, de különösen a középpályája erős. Sokat futó, jó képességű játékosok alkotják ezt a csapatrészt. Támadóik is gólérzékenyek, kreatívak, végig koncentráltan kell játszanunk. A győriek nem véletlenül vezetik a tabellát, hiszen évek óta tudatosan építkeznek, ezúttal is sok jó képességű játékost igazoltak, közben pedig megtartották az igazán értékes futballistákat. Kiváló csapat lesz az ellenfelünk, ennek ellenére természetesen nagyon bízunk a sikerben.”Garami József. – Ez nem lesz könnyű, mert az ETO-nak kiváló védelme van, de különösen a középpályája erős. Sokat futó, jó képességű játékosok alkotják ezt a csapatrészt. Támadóik is gólérzékenyek, kreatívak, végig koncentráltan kell játszanunk. A győriek nem véletlenül vezetik a tabellát, hiszen évek óta tudatosan építkeznek, ezúttal is sok jó képességű játékost igazoltak, közben pedig megtartották az igazán értékes futballistákat. Kiváló csapat lesz az ellenfelünk, ennek ellenére természetesen nagyon bízunk a sikerben.”

Az MTK a Hegedüs – Wolfe, Vukmir, Kelemen, Hidvégi – Vadnai, Zsidai, Kanta – Balajti, Tischler, Csiki összeállításban kezdik a találkozót.

Pintér Attila, a Győr vezetőedzője szintén a jó helyzetkihasználásban látja a győzelem kulcsát.

„Jó csapathoz látogatunk, amely legyőzte a legjobb erőkből álló Videotont és a jó erőkből álló Ferencvárost is. Fontos lesz, hogy jól használjuk ki a mérkőzéseken a helyzeteinket, és minden erőnkkel arra koncentráljunk, hogy meg tudjuk szerezni a három pontot” – nyilatkozta Pintér az eto.hu-nak.

A győriek a tervek szerint a Sztevanovics – Svec, Takács, Lipták, Dinjar – Kamber, Pátkai, Strestík – Varga R., Dudás, Koltai összetételben lépnek pályára.

Az MTK–Győr mérkőzés szombaton 18.30-kor kezdődik.

Legfrissebb hírek

Előbb-utóbb gondot okozhat a Ferencvárosnak a „magyarszabály” betartása

Labdarúgó NB I
2 órája

„Nem hiányzik az edzősködés” – Jürgen Klopp félti a futball jövőjét

Minden más foci
3 órája

Labdarúgás: ezer fölötti fiatalperc az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
5 órája

Könyörtelenül kihasználta ellenfele hibáit, az MTK egy négyessel küldte haza a Kisvárdát

Labdarúgó NB I
2025.09.28. 16:06

Aleksandar Jovicic: Szép és kevésbé szép emlékeim is vannak az MTK elleni mérkőzésekről

Labdarúgó NB I
2025.09.28. 11:03

Zalai szamba – Judi Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.09.27. 23:39

A Paks drámai végjátékban, kétszeri hátrány után győzte le a Puskás Akadémiát

Labdarúgó NB I
2025.09.27. 21:58

Labdarúgás: öt gólt rúgott a bolgároknak az U15-ös leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.27. 15:59
Ezek is érdekelhetik