DVSC: Robbennel és Ribéryvel egy társaságban a Loki-kapus

2012.10.19. 17:51
Arjen Robben, Franck Ribéry, Bastian Schweinsteiger, Gonzalo Higuaín – illusztris társaságba került Nenad Novakovics, a DVSC-Teva labdarúgócsapatának kapusa, igaz, nem éppen örömteli alkalomból. A szerb kapuvédőt világsztárok orvosa műtötte meg egy német szuperklinikán, és a kapuvédő ma már a februári visszatérést tervezi.
„Jól érzem magam, végre újra edzhetek, ha egyelőre nem is a pályán, de legalább a konditeremben – mondta aktuális állapotáról a dehir.hu regionális portálnak adott interjúban a légiós. – Túl vagyok két jól sikerült műtéten, és már elkezdtem a rehabilitációt, szeretném gyorsan utolérni magam, és mihamarabb visszatérni a pályára.”

A szerb kapus még július 28-án, a Győri ETO elleni bajnoki ragadón szenvedett többszörös térdszalagszakadást, két és fél hónappal az eset után viszont már mosolyogni is tud, miközben súlyzókat emelget a konditeremben.

„Ugyanolyan állapotban szeretnék visszatérni a pályára, amilyenben a sérülés előtt voltam. Nem is volt kérdés, hogy akár fizetek a műtétért, ha kell. Ulrich Boenisch Európa legjobb szakembere, ezt az általa műtött játékosok listája is bizonyítja. Jó barátom, Sztevan Jovetics [a Fiorentina montenegrói válogatott támadója – a szerk.] ajánlotta, akit szintén műtött már, és ő említette, hogy többek között Arjen Robbent, Franck Ribéryt, Bastian Schweinsteigert és Gonzalo Higuaínt is operálta már. Ők mind világsztárok, és azóta is kitűnő állapotban vannak, sőt. Jovetics mesélte például, hogy a műtött lába sokkal erősebb, mint a másik, jobban bírja a strapát. Ez számomra garancia volt. Meg az is, hogy doktor Boenisch több mint kétezer hasonló műtétet végzett már” – ecsetelte Novakovics, mennyire hálás Európa egyik legjobb térdspecialistájának.

A kapusnak egyébként nem volt biztosítása, így az operáció egyáltalán nem volt olcsó, a debreceni portál információi szerint a tízmillió forintot is meghaladta.

„Érdekes ez, mert korábban, ahol játszottam, mindenhol kötöttem biztosítást, nem is rosszat. Mikor Magyarországra jöttem, akkor is gondolkodtam rajta, de mivel eddig még csak kisebb sérüléseim sem voltak, úgy voltam vele, hogy nem sietem el a dolgot. Erre jött egy sérülés, amiről még az orvosi stáb is azt mondta, hogy kevés súlyosabb esetet láttak eddig. Ehhez képest a két operáció után már lassan mankó nélkül járok. Ezért is van jó kedvem” – mondta a kapuvédő.

Novakovics költségeinek egy részét végül átvállalta klubja, így a kapus most már tervezheti a februári labdába rúgást. „Az orvosi stáb prognózisa szerint február elején térhetek vissza a pályára, úgy értem, onnantól kezdve végezhetek teljes értékű munkát, de én keményen fogok dolgozni azért, hogy akár két-három héttel hamarabb is visszatérhessek. Az biztos, hogy a tavaszi szezonban már védeni akarok. Igaz, akkor már nem a fájdalom, hanem két jó kapus lesz az ellenfelem” – nyilatkozta a kapus.

Legfrissebb hírek

Demjén Patrik visszatér az MTK-hoz – hivatalos

Labdarúgó NB I
8 órája

Anyagi és szakmai okok miatt nem indul a Debrecen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
Tegnap, 15:43

A DVSC-től szerződtetett U-válogatott játékost a Vasas

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:25

MTK: aláírásra várják a fél éve eladott kapust, Kenesei is visszatér – NS-infó

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:16

DVSC: megvan az egyezség a Feyenoorddal, érkezik az U-válogatott játékos – NS-infó

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:36

A DVSC izraeli-magyar védőt szerződtetett

Labdarúgó NB I
2026.06.10. 17:22

Tóth Balázs: A második félidő sokkal jobban nézett ki, az első nem volt jó

Magyar válogatott
2026.06.10. 10:24

Szűcs Tamás a Szoboszlai Dominiknek adott gólpasszáról: Tudtam, hogy ott lesz

Magyar válogatott
2026.06.10. 09:25
Ezek is érdekelhetik