NB I: Bori szerint komolytalan volt a Haladás érdeklődése

2012.06.20. 22:39
A labdarúgó NB I-ben szereplő Kecskemét játékosa, Bori Gábor sajnálja, hogy nem sikerült szülővárosába igazolnia, bár állítása szerint a Haladás érdeklődése pusztán protokolláris jellegű volt. Tóth Miklós, a szombathelyiek ügyvezetője ezzel szemben állítja, komolyan szerették volna megszerezni Borit.

„A hozzám eljutott hírek alapján komolytalannak éreztem a Haladás érdeklődését – idézi Bori Gábort a haladas.hu. – Ha jól tudom, fél év alatt érdemben összesen két alkalommal beszéltek a kecskeméti vezetőkkel. Számomra úgy tűnik: mindez csak protokolláris érdeklődés volt. Könnyen lehet, nem mindenki akarta, hogy Szombathelyre kerüljek, és végül azok maradtak alul, akik szerettek volna Hali-mezben látni. Sajnálom, hiszen rengeteg Haladás-szurkolóval jóban vagyok, szerettem volna szülővárosom csapatában futballozni, ám így alakult, lezártam a Haladás-fejezetet.”haladas.hu. – Ha jól tudom, fél év alatt érdemben összesen két alkalommal beszéltek a kecskeméti vezetőkkel. Számomra úgy tűnik: mindez csak protokolláris érdeklődés volt. Könnyen lehet, nem mindenki akarta, hogy Szombathelyre kerüljek, és végül azok maradtak alul, akik szerettek volna Hali-mezben látni. Sajnálom, hiszen rengeteg Haladás-szurkolóval jóban vagyok, szerettem volna szülővárosom csapatában futballozni, ám így alakult, lezártam a Haladás-fejezetet.”

„Hétfőn Kecskeméten is elkezdtük az edzéseket, napi két tréninggel készülünk, nem mondom, ebben a kánikulában ez nem egyszerű feladat. Itthonról több csapat is érdeklődik irántam, de lehet, hogy maradok Kecskeméten. Még egy éves szerződés köt jelenlegi csapatomhoz, de már most szeretnék két évvel megoldani kontraktusomat. Szóban már megegyeztem a kecskeméti vezetőkkel – elmondtam mit szeretnék, ők erre rábólintottak – tehát könnyen elképzelhető, hogy jó néhány évig itt futballozok. Lehet, hogy játszom még Szombathelyen, de most az tűnik a legvalószínűbbnek, hogy maximum csupán az öregfiúk csapatban..."

„A télen konkrét összegű vételi ajánlatot tettünk Bori Gáborért, amit azonban a Kecskemét nem fogadott el. Azt azért ne felejtsük el, hogy ugyanezen a télen nem kevés pénzért sikerült megszereznünk Kulcsár Kornélt a Kaposvártól – mondta Tóth Miklós, a Haladás ügyvezető igazgatója. – A bajnokság befejezését követően ismét felvettük a kapcsolatot a kecskeméti vezetőkkel, akik először hajlottak rá, hogy tárgyaljunk Bori átigazolásáról, majd meggondolták magukat, és közölték, mégis szükségük van a játékosra."

Legfrissebb hírek

Elkezdődnek a lelátófedési munkák az NB II-es Kecskemét stadionjában

Labdarúgó NB II
15 órája

Fehérvári győzelmével feljutott a Vasas az élvonalba, fontos pontokat szerzett a Budafok és a Szentlőrinc – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.04.26. 21:10

A Kecskemét kiütötte a Tiszakécskét a vármegyei derbin

Labdarúgó NB II
2026.04.26. 18:55

Már jól van az eszméletét vesztő ajkai kapus, és várja a visszatérést

Labdarúgó NB II
2026.04.20. 23:20

Simán győzött a Vidi Szegeden; súlyos sérülés két pályán is; menekül a Soroksár – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.04.19. 21:00

Súlyos sérülés árnyékolja be a Kecskemét karcagi győzelmét

Labdarúgó NB II
2026.04.19. 16:46

Honvéd-blama Kispesten; négy gólig meg sem állt, és már négy pont a Vasas előnye – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.04.11. 21:00

A Kecskemét megérdemelten gyűrte le a Békéscsabát

Labdarúgó NB II
2026.04.11. 18:50
Ezek is érdekelhetik