A Torghelle, Danilo, Abass trió jelentette a különbséget

A Souleymane Diaby, Kemenes Szabolcs, Lukás Zelenka, Akassou, Radiszlav Szekulics, Novák Alexisz hatos kiesése miatt kesergett a találkozó előtt Supka Attila, a Honvéd edzője, de az első félidőben a játék képe alapján úgy tűnt, mintha a hazai csapat fele hiányzott volna. Hamar megszerezte ugyanis a vezetést a Honvéd, egy némileg szerencsés előéletű (Abass beadása a győri Linas Pilibaitisról pattant a gólszerző elé) Danilo-találattal. Azt várta volna az ember, hogy válaszképpen fergeteges ETO-rohamok következnek, de a fehér mezes hazaiak csak távoli átlövésekkel operáltak, amelyek igen pontatlanra sikerültek.

Ezzel szemben a jóval frissebb honvédosok stabilan, sallangmentesen és fegyelmezetten védekeztek, elöl pedig a Tchami, Danilo, Abass trió gyakran helyet változtatva ügyesen „játszotta körbe” az egy szem előretolt támadót, Torghelle Sándort. Utóbbi csak egyszer került helyzetbe az első félidőben, amikor öt méterről a kapu mellé vállalt egy beívelést, de két további ziccer kialakításában főszerepet vállalt – ám Tchami sem lábbal, sem fejjel nem tudta mattolni Szasa Sztevanovicsot.

Külön említést érdemel, ahogyan Torghellét faragta a szerb légió: Vladimir Djordjevics hamar besárgult róla, és nem sokkal azután talán újra sárgát érdemelt volna egy szabálytalanság miatt; Lazar Sztanisics pedig egy heveny lefolyású kakaskodás tetőpontján rálökte a magyar fiút saját kapusára, az agresszíven fellépő Szasa Sztevanovicsra.

Eme trió főszerepet játszott a második félidő elején a Honvéd és Danilo második találatában, amelyet egy okos kontra során Torghelle és Abass készített elő. Korábban és a találat után is távoli lövésekkel próbálkozott a Győr, kissé érthetetlen módon, meg sem próbálva a széleken megbontani a rendre betömörülő Honvéd-védelmet. Igaz, a szélsőjátékhoz szélsők is szükségeltetnek, márpedig az ETO ma csak névleg rendelkezett ilyenekkel, háromcsatáros felállás ide vagy oda. A „falbontó” bombákról pedig mindent elmond, hogy a Honvéd kapusának, Sánta Andrásnak egyik hárításához sem kellett elvetődnie – sokkal jobban megmozgatták ezek a területileg illetékes labdaszedőket…

A hajrában a hazaiak legnagyobb bánatára Torghelle csak kiosztott egy gólpasszt: bal oldali beadását középen Ivancsics Gellért egyből, magabiztosan a kapu jobb oldalába vágta, eldöntve ezzel a három pont sorsát. A hazaiak mentek továbbra is előre, és az utolsó percben egy Jarmo Ahjupera-fejessel szépíteni tudtak a fehér mezesek, de ez már nem osztott, nem szorzott: a három fővárosi gól három pontot ért számukra.

Az előzmények alapján váratlannak is nevezhetnénk a Honvéd idegenbeli győzelmét, de a látottak alapján azon lehet csodálkozni, hogy egyáltalán a becsületgólt megszerezték a győriek.