Tököli Attila Zalaegerszegen folytatja

2011.08.18. 15:35
null
Tököli Attila (balra) a ZTE mezében tér vissza a pályára (Fotó: Németh Ferenc)
Címkék
A Zalaegerszeg labdarúgócsapata megerősítette a hírt, miszerint egy évre kölcsönvette Tököli Attilát a Kecskeméttől.

 

A Kecskemétről távozó válogatott csatárt korábban hírbe hozták a Ferencvárossal, és állítólag a Pécs is érdeklődött iránta. Zalaegerszegen komoly szükség van egy gólerős támadóra, hiszen Csank János együttese eddig mind az öt bajnokiját elveszítette, és csak kétszer vette be az ellenfelek kapuját.

A ZTE honlapjának tájékoztatása szerint ha sikerül elintézni a papírmunkákat, Tököli már a pénteki, Vasas elleni bajnokin bemutatkozhat új együttesében.

A 35 éves csatár 25 válogatott mérkőzésén háromszor volt eredményes. A Dunaferrt az 1999–2000-es, a Ferencvárost pedig a 2003–2004-es szezonban segítette bajnoki címhez, sőt az előbbi színeiben kétszer is gólkirály lett a magyar élvonalban.

Tököli Kecskeméten is bizonyította a gólerősségét, az előző idényben pedig Magyar Kupa-győzelmet ünnepelhetett a lila-fehérekkel, ám néhány napja közölte, hogy távozni szeretne a klubtól.

Legfrissebb hírek

Kisfia tortával köszöntötte a válogatotthoz visszatérő Böde-Bíró Blankát

Kézilabda
23 perce

Bondár maratoni meccsen nyerve már a nyolc között Szöulban

Tenisz
30 perce

Bárány Donát: Nincs mese, nyernünk kell a meccseket!

Magyar válogatott
44 perce

Békességet hozna Borsány-Gyenes András az MSÚSZ-nél

Egyéb egyéni
1 órája

Trónfosztás a láthatáron a női kosárlabda NB I-ben?

Kosárlabda
1 órája

A lehető legjobbkor jön a klub-vb a Veszprémnek

Kézilabda
2 órája

A mi 11-ünk – nálunk ők pótolnák Sallai Rolandot és Varga Barnabást

Magyar válogatott
2 órája

Csütörtöki sportműsor: kezdődik a Nemzetek Ligája; a Veszprém a klubvilágbajnokságon

Minden más foci
9 órája