NB I: Az elmúlt tíz meccsünkön egy akciógólt kaptunk - Prukner

2011.07.31. 20:44
Címkék
Prukner László, a Ferencváros vezetőedzője a DVSC-től elszenvedett egygólos vereség után elmondta: nagyon bosszantja, hogy állandóan rögzített szituáció után kapnak gólt.

„Támadóbb típusú játékosokat tettem föl, de most is vállalom, hogy jó döntést hoztam. Az elején jól is játszottunk, határozottan, keményen, meg is voltak a lehetőségeink, de nem összpontosítottunk eléggé. Azok a játékosok, akiknek a kreativitása a végjátékban szükséges lett volna, nem hoztak jó döntéseket" – mondta a találkozót közvetítő Sport Tv-nek Prukner László, a Ferencváros vezetőedzője.

„Lélektanilag nagyon rosszkor kaptuk a gólt. Ezután a Debrecen azt játszhatta, amiben amúgy is nagyon jó. Kontrázhattak. Mi próbáltunk egyenlíteni, kinyíltunk, a Debrecennek pedig voltak újabb lehetőségei, de ez már mindennek a következménye volt. Bosszantó, hogy már kb. tíz meccset játszottunk a nemzetközi és a felkészülési meccsekkel együtt, és összesen egy akciógólt kaptunk, a többit rögzített játékszituációból. Ezt nem lehet lélektanilag elviselni. Ezen kell majd javítanunk."

Legfrissebb hírek

Osztályzataink alapján az idény legjobbja: Szappanos Péter; Warren Zaire-Emery: Motiváltan futballozunk Budapesten!

E-újság
7 perce

Negyeddöntőben a finnek, továbbra is pont nélkül a brit válogatott a jégkorong-vb-n

Jégkorong
21 perce

Planéta Szimonetta két gólt lőtt pályafutása utolsó meccsén

Kézilabda
25 perce

Egy csapat van csak nyugaton – Mohay Gábor publicisztikája

Labdarúgó NB I
27 perce

Az Olympiakosz kiejtette a címvédőt a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
30 perce

Története során először Francia Kupa-győztes a Lens

Francia labdarúgás
39 perce

Serie A: öngól a hajrában, döntetlennel zárta az idényt az Atalanta

Olasz labdarúgás
51 perce

Russell megállította Antonellit Montrealban – a Mercedesé az első sor a sprintidőmérőn

F1
1 órája
Ezek is érdekelhetik