Győri ETO: tizenegy futballistától válik meg a klub

2011.07.04. 15:50
A labdarúgó NB I-ben szereplő Győri ETO mai sajtótájékoztatóján kiderült, hogy a klub 11 játékosától is megválik a nyáron.

Az már korábban kiderült, hogy a kameruni Eugene Fomumbod és a Honvédhoz igazolt Sánta András elhagyja a csapatot, és most az is eldőlt, hogy Alekszandar Radoszlavljevics, Teimuraz Sharashenidze, Vedran Niksic, Zoran Supic, Fuad Bugerra, Arsene Copa és Djordje Csetkovics is távozik.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, Pápán folytatja kölcsönben Lasha Totadze és Georgi Ganugrava is.

„Semmi más célunk nem lehet, mint a nemzetközi kupaszereplés elérése. Kellően erős játékos kerettel rendelkezünk, arra pedig nem is emlékszem, hogy sérülés nélkül végig dolgoztuk volna a felkészülés nagyobbik részét" – Klement Tibor, a Győr ügyvezető igazgatója a mai sajtótájékoztatón.

„Azért mondtunk le több légiósról, hogy ne kelljen tömegével visszajátszaniuk az NB II-be. Azt szeretnénk, ha a fiatal generációból mindazok, akik tehetségesek és szorgalmasak, be tudjanak mutatkozni akár az első osztályban is, ehhez ez egy fontos lépés volt" – mondta Klement, aki kiemelte: az átigazolások során még ma is nehéz jó képességű magyar játékost szerződtetni, erre a legjobb példa, hogy az ETO az egyetlen, aki Simon András érkezésével minőségi hazai labdarúgót igazolt eddig ebben a szezonban.

Klement Tibor más témákat is érintett, így elmondta azt is, hogy megérkezett az UEFA hivatalos indoklása a pénzbüntetés és kizárás ügyében, ebben pedig semmi új információ nem szerepelt. Az igazgató azt mondta: ez továbbra is elsősorban jogi, másodsorban számviteli kérdés, az ETO nem titkolt el semmit, így a döntéshozó testület minden információnak a birtokában volt, amikor a csapat megkapta a licencet. A klub még ezen a héten elküldi a fellebbezést, Klement Tibor hangsúlyozta: kizárólag a teljes felmentés jelenthet erkölcsi elégtételt.

NYÁRI ÁTIGAZOLÁSOK – GYŐRI ETO FC
Érkezett: Simon András (Excelsior), Marek Strestik (cseh-szlovák, FC Zbrojovka Brno – Csehország, kölcsönbe )Jarmo Ahjupera (észt, Újpest FC, kölcsönből vissza), Molnár Péter (BFC Siófok, kölcsönből vissza), Zoran Supics (szerb, Lombard Pápa TFC, kölcsönből vissza), Zámbó Bence (MTK Budapest, kölcsönből vissza), André Lamas (brazil, Palmeiras – Brazília)
Távozott: Eugene Fomumbod (kameruni, ?), Sánta András (romániai, Bp. Honvéd), Lasha Totadze (grúz, Pápa – kölcsönbe), Georgi Ganugrava (grúz, Pápa – kölcsönbe), Vedran Niksic (horvát, ?), Teimuraz Sharashenidze (grúz, ?), Fuad Bugerra (algériai, ?), Arsene Copa (gaboni, ?), Alekszandar Radoszavljevics (szerb, ?), Zoran Supics (szerb, ?), Djordje Csetkovics (montenegrói, ?)
Akivel tárgyalnak: Guzmics Richárd (Szombathelyi Haladás), Zsidai László (MTK Budapest/FC Volendam – Hollandia), Katona Péter (szlovákiai, Tatran Presov – Szlovákia), Leo Casula (brazil, Rio Preto – Brazília)

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: két fiatalgól az NB I 3. fordulójában

Utánpótlássport
2026.08.11. 09:55

Horváth Dávid: Az egó és az alázat csak együtt működik

Utánpótlássport
2026.07.24. 17:44

Négy aranyra hajt a győri kézilabdacsapat

Kézilabda
2026.07.23. 19:39

Kooperációs szerződést kötött a Paks az NB II-es Szentlőrinccel

Labdarúgó NB I
2026.07.17. 13:53

Labdarúgás: megvalósult Farkas Timót gyerekkori álma

Utánpótlássport
2026.07.08. 09:00

Tóth Rajmund: Nagyon csalódott lennék, ha nem jutnánk be a csoportkörbe

Labdarúgó NB I
2026.07.04. 11:12

Megműtötték a paksi védőt – tavasszal futballozhat

Labdarúgó NB I
2026.07.03. 12:51

Fiatal magyar kapus készülhet a Premier League-csapatnál

Spanyol labdarúgás
2026.07.03. 09:44