Videoton: míg Lázár Törökországba szerződött, Mitrovics aláírt

2011.06.28. 16:46
null
Mitrovics kétéves szerződést írt alá (Fotó: vidi.hu)
Címkék
A bajnoki címvédő Videoton labdarúgócsapata a hivatalos honlapján, a vidi.hu-n bejelentette: a klubvezetés kétéves szerződést kötött az Újpesttől érkező Nikola Mitroviccsal.

Mitrovics napokig tartó egyeztetést követően egyezett meg a Videotonnal, amelynek már az olaszországi edzőtáborában is részt vett.

„Olyan esélyt kaptam az élettől, amelyet nem utasíthattam vissza. Mostantól Magyarország legjobb csapatában szerepelhetek. Nagy kihívás lesz itt futballozni, hiszen természetesen meg kell védenünk a bajnoki címet, de a BL-ben sem szeretnénk elvérezni az első ellenféllel szemben. Néhány napja együtt készülök a csapattal, s amit eddig tapasztaltam, az arról árulkodik, hogy nagyon profi helyre kerültem. Úgy érzem, reális esélyünk lehet a BL-ben a Sturm Graz ellen, de természetesen előtte a Szuperkupát is szeretnénk megnyerni" – mondta a vidi.hu-nak Mitrovics.

Mint arról beszámoltunk, távozó is van a fehérváriaknál: a válogatott jobbhátvéd Lázár Pál elkötelezte magát a török élvonalbeli Samsunsporhoz.

VIDEOTON FC
Érkezett: Walter Fernández Balufo (spanyol, Gimnástic Tarragona – Spanyolország), Horváth Gábor (NAC Breda, kölcsönből vissza – Hollandia), Nikola Mitrovics (Újpest FC – szerb), Sitku Illés (Újpest FC, kölcsönből vissza), Ponczók Csaba (Vasas, kölcsönből vissza), Présinger Ádám (Vasas, kölcsönből vissza), Goran Vujovics (montenegrói, Kecskeméti TE, kölcsönből vissza), Héctor Sánchez (spanyol, Villarreal – Spanyolország), Álvaro Brachi (spanyol, Espanyol II – Spanyolország)
Távozott: Marko Andjics (szerb, Anorthoszisz Famagusta – Ciprus), Gyurcsó Ádám (Kecskeméti TE-Ereco, kölcsönbe), Bojan Djordjic (svéd-szerb, Blackpool?), Lázár Pál (Samsunspor – Törökország), Sebők Zsolt (?), Damir Milanovic (horvát, ?), Farkas Balázs (?)
Akivel tárgyalnak: Ransford Osei (ghánai, Granada), Uros Nikolics (szerb, Partizan Beograd – Szerbia), Szrdja Knezevics (szerb, Legia Warszawa – Lengyelország), Manuel Redondo (spanyol, Ponferradina – Spanyolország)

 

Legfrissebb hírek

Az Újpest három góllal verte a Kazincbarcikát, bebiztosította az élvonalbeli tagságát

Labdarúgó NB I
19 perce

Serie A: a Torino és a Cagliari is győzött az „alsóházi helyosztón”

Olasz labdarúgás
25 perce

NB II: FC Ajka–TiszakécskeI LC

Labdarúgó NB II
28 perce

Jim Gottfridsson helyzete bizonytalan a Szegednél, senki sem tudja, mi történt vele – sajtóhír

Kézilabda
31 perce

Asztalitenisz WTT: András Csabáék megnyerték a döntőt párosban

Egyéb egyéni
36 perce

NB II: Videoton FC–Soroksár SC

Labdarúgó NB II
37 perce

NB II: Aqvital FC Csákvár–Karcagi SC

Labdarúgó NB II
49 perce

NB II: Kecskeméti TE–Békéscsaba

Labdarúgó NB II
51 perce
Ezek is érdekelhetik