MTK: Akartuk a továbbjutást, de most ennyire futotta - Garami

2011.03.16. 16:33
Garami József, a labdarúgó NB I-ben szereplő MTK vezetőedzője a Zalaegerszegi TE elleni tegnapi Magyar Kupa-negyeddöntő visszavágóról úgy fogalmazott, hogy bár mindent megtettek a továbbjutásért, mégsem sikerült kiharcolniuk. A ZTE 2–1-es összesítéssel búcsúztatta a kék-fehéreket, ezzel bejutott az elődöntőbe.

„A sok helyzet mérkőzése volt, ebből a ZTE jött ki jobban. Sajnáljuk, hogy nem sikerült, nagyon akartuk a továbbjutást, most ennyire futotta. Sajnos a második félidő eleje is hasonló volt, mint az elsőé, ráadásul abban már megkaptuk a gólt, amely végül eldöntötte a továbbjutást. Nagy erőket mozgattunk meg az egyenlítésért, az utolsó tíz-tizenöt percben igazi kupahangulat volt a pályán, keményen támadtunk, a ZTE pedig veszélyesen kontrázott, de változatlan maradt az eredmény” – nyilatkozta Garami József.

Az MTK vasárnap az NB I 20. fordulójában a fővárosi rivális Újpest otthonába látogat.

Legfrissebb hírek

A Garami-emlékhely felavatása sem segített a hazaiakon – képeken az MTK és az ETO összecsapása

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 21:40

Emlékhelyet avatnak az MTK stadionjában Garami József tiszteletére

Labdarúgó NB I
2026.09.16. 16:27

Továbbra is kölcsönben marad az MTK-nál a szlovén válogatott középpályás

Labdarúgó NB II
2026.06.30. 16:27

Ovifoci: közel 600 gyerek részvételével kerül sor a Garami József emlékgálára Győrben

Labdarúgó NB I
2025.05.30. 15:06

Józsi bácsi, köszönjük! – Vincze András publicisztikája

Labdarúgó NB I
2025.05.09. 23:41

„Isten veled, Józsi bácsi!” – Orbán Viktor is elbúcsúzott Garami Józseftől

Labdarúgó NB I
2025.05.02. 15:00

Elbúcsúztatták Garami Józsefet, a futball tanárát

Minden más foci
2025.05.02. 14:57

Gyász: május 2-án temetik Garami Józsefet

Labdarúgó NB I
2025.04.29. 15:53