Videoton: Egyénileg és csapatszinten is elfogadhatatlan volt a produkció - Mezey

2010.10.17. 22:41
Mezey György eltiltás miatt nem ülhetett a Videoton kispadján a Paks ellen 2–1-re megnyert bajnokin, de a lelátóról megnézett meccs után keményen kritizálta játékosait a klub honlapjának nyilatkozva.

„Látszólag könnyű mérkőzés előtt álltunk, de a mai este bebizonyította, hogy egyáltalán nem volt az. Óriási mezőnyfölényben játszottunk, ám a gólhelyzetek értékesítése nem ment simán, mi több, 2–0 után több ziccerünk is akadt, amit ki kellett volna használnunk" – mondta Mezey a fehérváriak hivatalos honlapjának.

„A kihagyott helyzetek után aztán jött egy teljesen felesleges belépő Liptáktól, ami büntetőt eredményezett. Ezt nem tudom elfogadni tőle! Ha teljes koncentrációt mutat a válogatottnál, akkor ugyanez elvárható lenne tőle a klubjában is. Több játékos, úgy éreztem, edzőmérkőzés jellegűre vette a játékot, ami majdnem megbosszulta magát. Figyelmeztetés ez, s jókor jön most, amikor négy ponttal vezetjük a tabellát. Így, hogy nem a kispadról, hanem a lelátóról néztem a találkozót, talán egy kicsit jobban feltűnt, hogy néhány esetben egyénileg és csapatszinten is elfogadhatatlan volt a produkció.

Mutumba bemutatkozásáról annyit mondanék, azt csinálta, amit vártam tőle: öntörvényűen játszott, ahogy szokott, bár a labdákat jól megtartotta és megjátszotta. Nekem azonban nem erre a fajta futballra van szükségem. Igaz ugyan, hogy nem azon a poszton játszott, ahová én hoztam. Bemutatkozásnak nem volt rossz, de óriási változást várok tőle taktikailag és stratégiailag, csak így válhat itt stabil ember belőle" – jelentette ki a szakember.

Legfrissebb hírek

Horváth Dávid: Az egó és az alázat csak együtt működik

Utánpótlássport
2026.07.24. 17:44

Kooperációs szerződést kötött a Paks az NB II-es Szentlőrinccel

Labdarúgó NB I
2026.07.17. 13:53

Labdarúgás: megvalósult Farkas Timót gyerekkori álma

Utánpótlássport
2026.07.08. 09:00

Tóth Rajmund: Nagyon csalódott lennék, ha nem jutnánk be a csoportkörbe

Labdarúgó NB I
2026.07.04. 11:12

Megműtötték a paksi védőt – tavasszal futballozhat

Labdarúgó NB I
2026.07.03. 12:51

Fiatal magyar kapus készülhet a Premier League-csapatnál

Spanyol labdarúgás
2026.07.03. 09:44

A Premier League kommentátora bízik egy brazil–angol negyeddöntőben, és Argentína címvédését sem zárja ki

Foci vb 2026
2026.06.30. 17:21

Nagyváradról igazolt a Csíkszereda, Diósgyőrből a Sepsi

Minden más foci
2026.06.22. 18:01