FTC: Nem gondoltuk volna, hogy rangadót vívunk a Kaposvárral - Balog

2010.10.13. 12:11
A Ferencváros labdarúgócsapatának védője, Balog Zoltán szerint a szombati, Kaposvár elleni bajnokin fontos lesz, hogy melyik csapat szerzi az első találatot. A védő szerint ez azért is lehet döntő, mert a két csapat egymás elleni múltja nem gólgazdag találkozót ígér.

„A szezon előtt nem gondoltuk, hogy rangadót játszunk majd a Kaposvárral, márpedig az elfoglalt pozíciókból kiindulva ez annak tekinthető – kezdte az ftc.hu-nak adott nyilatkozatát Balog.

„Persze, azt lehetett tudni, hogy presztízscsata lesz a mérkőzés az edzőnk és az érkező játékosok miatt is. Jó úton jár a Rákóczi, de mi is, hiszen legutóbb a Vasas és az MTK skalpját is begyűjtöttük. Szerintem az MTK-t nem sokan verik meg három nullára, és a Vasas se kap majd ki gyakran odahaza. A szombati meccs szerintem nem lesz gólgazdag, bár ne legyen igazam, nyerjünk négy nullára, de az utóbbi, egymás elleni meccsek azt mutatják, hogy kevés gólra van kilátás, hiszen többször is nulla nullára végzett egymással a két együttes az utóbbi időszakban" – fogalmazott Balog.

„Ezért is fontos, hogy ki szerzi az első gólt. Remélhetőleg mi leszünk azok, hiszen mi sem szeretünk az eredmény után loholni. Ha jó ütemben tudjuk megint lőni a gólokat, akkor ismét felszabadulhatnak a gátak, ez pedig újabb magabiztos győzelmet eredményezhet. Vannak céljaink, nem szeretnénk lemaradni a Videotontól, tapadni szeretnénk az éllovasra" – tette hozzá a védő.

Legfrissebb hírek

Női vízilabda ob I: a Ferencváros kilenc góllal verte meg a Szegedet

Vízilabda
13 órája

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
2026.09.23. 10:52

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:22

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 19:16

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Borbély Balázs: Nem kell bosszankodnunk az eddig történtek miatt

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 06:43

Penge a kispadon – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
2026.09.18. 23:11