Balog Zoltán marad a zöld-fehéreknél

Vágólapra másolva!
2010.08.03. 10:41
null
Balog Zoltán továbbra is zöld-fehérben játszik (fotó: Németh Ferenc)
A kedd óta ismét a Ferencváros labdarúgócsapatával készülő Balog Zoltán a Nemzeti Sportnak elmondta, hogy marad a zöld-fehéreknél, azaz a jövőben is a Fradit erősíti.

„Balog Zoltán visszatért a Ferencvároshoz. A védő teljes bedobással készül, kedden már részt vesz a délelőtti edzésünkön” – írta röviden a zöld-fehérek hivatalos honlapja hétfő este, s amire akkor még csak következtetni lehetett, mára bizonyossá vált: a játékos a jövőben is marad a IX. kerületi együttesnél, azaz nem igazol Iránba.

Balog a napokban az ázsiai országban járt – ezért kihagyta a Ferencváros Paks ellen 2–1-re megnyert idénynyitóját is –, hogy ott tárgyaljon, de úgy tűnik, nem járt sikerrel; egyes információk szerint a játékos nem fogadta el az elé tett ajánlatot.

„Balog távozása nagyon nagy veszteség lenne” – nyilatkozta korábban a védővel kapcsolatban Prukner László, a Ferencváros szakmai igazgatója, aki most ismét számolhat a labdarúgóval.

 

Legfrissebb hírek

Traoré aláírt Törökországban, de még nem játszhat – sajtóhír

Labdarúgó NB I
19 perce

Kady Borges: Csak azért, mert egyszer legyőztük a Ferencvárost, nem jelenti azt, hogy újra továbbjutunk

Bajnokok Ligája
2 órája

Döntött kérői közül Xavi Simons; egyelőre nem távozna az MU kapusa – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
3 órája

A PSG-től igazolt a Premier League-be berobbanó újonc – hivatalos

Angol labdarúgás
22 órája

Az európai Szuperkupa-mérkőzés játékvezetője fújja a sípot a Ferencváros–Qarabagon

Bajnokok Ligája
Tegnap, 10:21

Szappanos Péter: Volt minden, mint a búcsúban

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:18

Robbie Keane a Puskás Akadémiától elszenvedett vereségről: Negyedóra után 3–0-ra kellett volna vezetnünk

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:49

Lukács Dániel: Reggel elképzeltem, hogy gólt rúgok a Fradinak

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:40
Ezek is érdekelhetik