Rodenbücher István a Fradi első igazolása

2010.06.02. 10:46
null
Rodenbücher István (jobbra) csapatot vált, de marad a fővárosban (Fotó: M. Németh Péter – archív)
Címkék
Megvan a Ferencváros labdarúgócsapatának első nyári igazolása: a zöld-fehérek hároméves szerződést kötöttek az MTK Budapest 26 éves védőjével, Rodenbücher Istvánnal.

„Rodenbücher Istvánnal hároméves szerződést kötünk, miután mindenben megállapodtunk vele” – jelentette be Berki Krisztián, az FTC Zrt. vezérigazgatója a 100 % Fradinak, és hozzáfűzte, szeretné, ha elsősorban magyar játékosokkal erősödne a keret.

Rodenbücher személyében válogatott védőt szerződtetett a zöld-fehér fővárosi csapat, hiszen a labdarúgó Kanada és Lettország ellen pályára lépett címeres mezben 2006 végén, illetve 2007 elején.

A labdarúgó NB I-ben már több mint száz mérkőzésen szerepelt (109), ezeken három gólnál tart. A 2004–2005-ös szezonban mutatkozott be a magyar első osztályban, és azóta – ha egészséges volt – alapembere volt a kék-fehéreknek.

Berki kijelentését, miszerint magyarokkal erősödhet meg a Fradi, alátámasztja, hogy a zöld-fehérek kispadjára a Kaposvár szakmai munkájának irányítóját, Prukner Lászlót tartják a legesélyesebbnek. Elképzelhető, hogy a hazai edzőképzés irányítóját már a héten kinevezik az FTC-nél.

 

Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: MTK–ZTE a nyitó forduló zárásaként

Minden más foci
50 perce

Nem változott a paksiak stílusa: támadtak és győztek; Jenson Button: A Hungaroringet sohasem fogom elfelejteni!

E-újság
50 perce

Akkreditáció nélkül – Mohay Gábor publicisztikája

Labdarúgó NB I
51 perce

Két paksi dupla rendel! – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
51 perce

Littler nem kegyelmezett Gerwyn Price-nak a WMP döntőjében

Egyéb egyéni
1 órája

Szalai és Pető is duplázott, a Paks hatgólos meccsen győzte le a Ferencvárost

Labdarúgó NB I
2 órája

Atlétikai ob: Halász Bence ismét egyre közelebb a 82 méterhez

Atlétika
2 órája

Nem bírt az FCSB-vel a Csíkszereda; nyert első hazai meccsén a Sepsi

Minden más foci
2 órája