FTC: Csató szerint az új igazolások beváltják a hozzájuk fűzött reményeket

2010.02.08. 11:52
Címkék
Csató Sándor, a Ferencváros labdarúgócsapatának pályaedzője a 100%Fradinak elmondta, jól sikerült a máltai edzőtábor, és úgy véli, az új igazolások beválthatják a hozzájuk fűzött reményeket.

„Összességében mondhatom, hogy nagyon pozitív és tartalmas két héten vagyunk túl. Úgy tűnik, hogy az új igazolásaink beváltják a hozzájuk fűzött reményeket, egy jó kis csapat van alakulóban. Egyébként a csapategység összekovácsolására is nagy hangsúlyt fektettünk a két hét alatt, az edzések és az edzőmeccsek mellett sok olyan programot szerveztünk, ahol ezt elérhettük. Voltunk gokartozni, paintballozni, fogyatékos gyerekeket látogattunk, iskolásokkal játszottunk" – mondta Csató a 100%Fradinak.

„Végig remek volt a hangulat, az újak hamar beilleszkedtek és egy remek közösség alakult ki. Ideális körülmények között készülhettünk, ez igaz a szállásra, a pályákra és az egyéb létesítményekre is. Jól sikerült a fizikai felkészülés és a különböző játékelemek begyakorlása is. Abból persze nem kell messzemenő következtetéseket levonni, hogy nem kaptunk ki egyik felkészülési meccsünkön sem, de mindenképpen önbizalomnövelő. Leginkább a támadójátékunkon igyekeztünk csiszolni és előre is léptünk ezen a területen, de természetesen jutott idő az összes többi játékelem részletes gyakorlására is. Mondanom sem kell, hogy az itthonihoz képest nagyon jó volt az idő, de most vissza kell zökkennünk a hazai kerékvágásba. A Vasas Fáy utcai fedett csarnokában kezdjük mától a felkészülést, azután majd az időjárás függvényében döntünk a folytatásról" – tette hozzá a pályaedző.

Legfrissebb hírek

Kitölthető vb-poszter csütörtökön a Nemzeti Sportban!

Foci vb 2026
27 perce

Az idei futball-vb évtizedekre meghatározhatja a globális szórakoztatóipart

Foci vb 2026
29 perce

World Sailing: az orosz junior vitorlázók visszatérhetnek

Egyéb egyéni
45 perce

A következő vb-n szeretne részt venni az Egyesült Államokból kiutasított szomáliai játékvezető

Foci vb 2026
51 perce

Hétvégén rendezik az első Keleti Ágnes-emlékversenyt

Torna
55 perce

Olvasóinknál is Schäfer volt a kazahok elleni meccs legjobb magyar játékosa

Magyar válogatott
1 órája

Vb 2026: C. Ronaldo mellett lesz még egy aranylabdás a portugálok négyesében – bemutatjuk a K-csoportot

Foci vb 2026
1 órája

Münsterből igazolt togói válogatott támadót az Újpest

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik