Győr: a klub fegyelmit kezdeményez a súlyos sérülések miatt

Vágólapra másolva!
2009.03.30. 17:19
A Győr legutóbbi két mérkőzésén, az Újpest és a Fehérvár ellen több durva szabálytalanság is érte a csapat játékosait, amelyeknek következtében a győriek fegyelmi eljárást kezdeményeznek a szövetségnél. Klement Tibor, a klub ügyvezetője adott tájékoztatást álláspontjáról a csapat honlapján:
„Áttekintettük a múlt hét két mérkőzésén, az Újpest és a Fehérvár otthonában történt eseményeket. A videofelvétel megtekintése után megállapítottuk, hogy az újpesti Rajczi Péter – Djordjeviccsel és Bicakkal szembeni –szándékos és durva cselekedete mellett nem mehetünk el szó nélkül. A felvételeken kívül a szándékosságot támasztja alá az is, hogy Rajczi Péter a hét végi Nemzeti Sportban elismeri, hogy törlesztett védőnkkel szemben.A mai napon levelet írtam a fegyelmi bizottság elnökének, és a bizonyítékokat csatolva egyidejűleg kértem, vizsgálják ki az ügyet. Mivel a mérkőzésen elmaradt Rajczi kiállítása, kértem azt is, hogy a csatár játékjogát azonnali hatállyal függesszék fel. A Fehérvár elleni mérkőzésen több olyan eset is volt Bicakkal és Kiss Mátéval szemben, amikor súlyos sérüléssel végződhetett volna a fehérváriak belépője. Ők kisebb sérüléssel megúszták, Jarmónak azonban nem volt ilyen szerencséje. A Sport Tv felvételét megtekintve az biztos, hogy Andic nem szándékosan okozott sérülést, a fegyelmi felelősségre vonáshoz azonban nem szükséges feltétel a szándékosság. A labdarúgás játékszabályai szerint: aki úgy szerel, hogy veszélyezteti ellenfele testi épségét, súlyos sportszerűtlenséget követ el, amiért őt a játékvezetőnek ki kell állítania. Rajczihoz hasonlóan Andic ügyében is fegyelmi eljárás lefolytatását kezdeményeztem az MLSZ-nél” – zárta gondolatait Klement Tibor ügyvezető igazgató.
Legfrissebb hírek

Újabb játékost igazol a DAC-ból az ETO – NS-infó

Labdarúgó NB I
Tegnap, 18:06

Borbély Balázs: A szenvedély legalább olyan fontos, mint a taktika

Európa-konferencialiga
Tegnap, 9:02

Az ETO edzője az MLSZ ajánlásáról: Jó lenne, ha valaki tisztázná, mikor, mit lehet csinálni...

Labdarúgó NB I
2025.07.28. 11:36

Hat gól született a Paks és az ETO bajnokiján

Labdarúgó NB I
2025.07.27. 19:58

Tóth Rajmund: Nem fordulhat elő olyan bajnoki rajt, mint tavaly

Labdarúgó NB I
2025.07.27. 11:40

Sokat kell javulnia az ETO-nak, de nincs veszve semmi

Európa-konferencialiga
2025.07.25. 13:15

ETO FC: Gond esetén itt van Toni, hogy segítsen

Európa-konferencialiga
2025.07.24. 07:58

Csábi József: Mind a négy magyar csapat továbbjuthat a nemzetközi porondon

Európa-konferencialiga
2025.07.23. 20:10
Ezek is érdekelhetik