A lila-fehéreknél még megértőek: Urbányi István marad a csapat edzője

Vágólapra másolva!
2008.03.09. 20:16
Sajtóbeszélgetést tartott az Újpest FC vezetősége. Joe Böröcz klubtulajdonos, ügyvezető igazgató, Sallói István sportigazgató, és Urbányi István vezetőedző társaságában várta az újságírókat a Szusza Ferenc Stadionban. A téma nem is annyira az Újpest labdarúgócsapatának három súlyos veresége, inkább annak sajtóvisszhangja volt.
Urbányi István egyelőre tovább dirigálhat az újpesti kispadról
Fotó: Németh Ferenc
Urbányi István egyelőre tovább dirigálhat az újpesti kispadról
Urbányi István egyelőre tovább dirigálhat az újpesti kispadról
Fotó: Németh Ferenc
Urbányi István egyelőre tovább dirigálhat az újpesti kispadról

Rossz befektetés?

Miközben az Újpest FC egymillió eurót költött játékosokra a télen, első három tavaszi mérkőzésén három vereséget szenvedett. Tizenkét gólt kapott, és csak hármat rúgott. A csapat jelenleg a negyedik helyen áll a bajnokságban, és riválisok botlásai miatt továbbra is csak három pont a hátránya az éllovas MTK mögött.
Joe Böröcz, az Újpest FC-hez télen érkezett új tulajdonos nyitotta meg a találkozót. Elmondta, hogy a klub új vezetése nyitott a sajtó felé: első magyar klubként nyilvánosságra hozták, hogy mennyiért vásároltak játékosokat, mik a célkitűzéseik.

Ehhez képest Böröczöt meglepte a sajtó reakciója: kemény támadásokat kellett megélnie a csapatnak, már a Zalaegerszeg elleni 4–1-es vereség után is. A lilák ügyvezető igazgatója türelmet kért a sajtótól, és azt, hogy az újságírók értékeljék az Újpest törekvéseit, amelyek a magyar labdarúgás felemelkedését szolgálják.

Sallói István sportigazgató arról beszélt, hogy bár most sokan gúnyolódnak rajtuk a rossz eredményeik miatt, de amikor nyilvánosságra kerültek a célkitűzéseik, és az új igazolások, a riválisok és az újságírók is egyetértettek abban, hogy az Újpest valóban bajnoki esélyessé lépett elő.

Sallói elmondta, hogy ők az első magyar csapat, akik a játékosok teljesítményét figyelő ProZone rendszer adatait is felhasználják. Ezek szerint az adatok szerint pedig játékosaik valóban jól teljesítenek.

A vereségekhez kisebb-nagyobb hibák vezettek, de Urbányi István vezetőedző élvezi a vezetőség bizalmát.

Urbányi István is a sajtó hozzáállását kritizálta az őszi Vasas-Újpest Liga Kupa mérkőzés példájával: akkor az Újpest 7–0-ra győzött, utána mégsem ő, hanem a vesztes csapat edzője, Mészöly Géza szerepelt két napig a sajtóban.

Az Újpest vezetőedzője azt mondta, továbbra is stílusos futballt kíván játszatni csapatával, nem pedig bekkelni. Urbányi, akinek távozását követelték a szurkolók az MTK 3–1-es vereség után, azt mondta, nincs garancia arra, hogy Fazekas Lászlót nem szólítanák fel "takarodásra", ha elveszítene két meccset.
Legfrissebb hírek

Újra szövetségi kapitány lett Urbányi István, harmadszor is ugyanott

Minden más foci
2026.01.07. 10:09

„Alacsonyabbak a fizetések, mint Magyarországon, de több a fiatal” – a Lendva az élvonal felé menetel

Minden más foci
2025.11.07. 11:50

Sallói István már munkába is állt új klubjánál – „A cél a feljutás”

Minden más foci
2025.06.10. 14:46

Távozik Sallói István a ZTE-től, és leköszön Végh Gábor elnök is – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.10. 11:17

Sallói István: Teljesen mindegy, hogy mi történik, évek óta a csapatok megkérdezése nélkül döntenek el dolgokat

Labdarúgó NB I
2025.05.14. 18:24

Révész Attila: Minket meg akarnak erőszakolni, de nincs elegendő magyar játékos

Labdarúgó NB I
2025.04.29. 12:48

Sallói István szerint a ZTE nem tud egymillió eurót költeni a téli átigazolási időszakban, mint a Debrecen

Labdarúgó NB I
2025.02.11. 13:32

Urbányi István az Egyesült Államokban kapott vezetőedzői munkát

Légiósok
2025.01.30. 20:06
Ezek is érdekelhetik